Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kétcsapatnyinál is több testvére van a manchesteri balhátvédnek

A ritkán a reflektorfénybe kerülő, a 27. évében járó balhátvéd a szenegáli Dakarban született, guineai származású édesapja ott teljesített szolgálatot. Ötévesen - miután diplomata édesapját odavezényelték - Brüsszel érintésével került Les Ulis-be. Huszonnégy (!) testvére van. A moszkvai találkozó előtt az InfoRádió honlapján bemutatjuk a Chelsea és a Manchester United 17-17 játékosát. Ezúttal a manchesteri balhátvéd, Patrice Evra pályafutásával ismerkedhetnek meg.

Abban a Párizs környéki betonrengetegben kezdett futballozni, amelyben Thierry Henry is felnőtt. Gyerekkori barátjának mondhatja a francia válogatott gólkirályát.

A Brétignyben folytatta pályafutását (1993-1997), majd 16-17 évesen a Paris-SG ifijátékosa lett. Nem tudott azonban megragadni a párizsi klubban, ezért onnan Szicíliába, a Marsala csapatába került, ott írta alá első profi szerződését.

Nem sok híja volt, hogy nem tehette meg: a próbajátékra igyekezve lekéste a vonatot, s pánikba esett. Hihetetlen szerencséjére egy szenegáli (!) talált rá a vasútállomáson, aki befogadta, sőt még a mamáját is felhívta, hogy vigyáz rá, jó helyen van.

Egy évvel később a Monza együttesét erősítette. 2000-ben visszatért Franciaországba, előbb a Nice (ott formálta Sandro Salvioni, az edzője csatárból balhátvéddé), majd a Monaco csapatában játszott.

Ez utóbbiban szerepelt először az élvonalban, s játszott a 2004-es BL-döntőben is. A nagy kiugrást a manchesteri szerződés hozta meg a számára. 2006 januárjában, néhány nappal Nemanja Vidics szerződtetése után írta alá a maga kontraktusát.

Akkor még legfeljebb csak Sir Alex tudta, hogy ez a két játékos az elkövetkező idényekben meghatározó szerepet fog játszani a csapatában. A francia-szenegáli védő azonban hamar csatát nyert: a 2006-2007-es szezon végén beválasztották a Premier League csapatába.

A Főnök bő két éve Gabriel Heinze sérülése miatt sürgette Evra szerződtetését. Az argentin azóta már a Real Madrid játékosa, miután nem nagyon marasztalták az Old Traffordon, Evra ellenben az első számú balhátvéd.

Ma már túlzott szerénységre utal az a történet, hogy miután aláírta szerződést Manchesterben, első kérdése az volt új csapattársaihoz, hogy merre találja a pályához legközelebb eső templomot. Meg akarta köszönni Istennek, hogy idáig eljutott.

2006. január 14-én mutatkozott be a csapatban, a City ellen elveszített városi rangadón. Bő egy héttel később bemutatkozhatott az Old Traffordon is, a Liverpool ellen. Az első féléve nagyjából ráment a beilleszkedésre, de aztán mindenkit meggyőzött a képességeiről.

November 29-én, az Everton ellen szerezte az első gólját, mindössze 12 nappal azután, hogy közel kétéves szünet után visszakerült a francia válogatottba is. Emlékezetes játékot nyújtott az AS Roma elleni, immár úgy írható, első hazai, 2007-es BL-negyeddöntőben, Ez volt az a találkozó, amelyen minden sikerült a Vörös Ördögöknek.

Állítólag Sir Alex Ferguson a meccs előtt azt mondta Patrice Evrának, hogy próbálkozzon nyugodtan lövésekkel, ő biztos abban, hogy játékosa a kapuba fog találni. S Evra tényleg gólt rúgott!

A 2007-2008-as szezonban még tovább javított a teljesítményén. Immár általános a vélekedés, hogy a legendás Dennis Irwin visszavonulása óta nem akadt ilyen kíváló balhátvédje a Manchester Unitednek.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×