Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ancelottit nem zavarná a vereség

Az Arsenal-Milan mérkőzés kiemelkedik a Bajnokok Ligája szerdai programjából. Persze, a másik három találkozót is érdemes lesz követni: a Manchester United Lyonban, a Sevilla a Fenerbahce ellen Isztambulban, míg a Barcelona a Celtic vendégeként Glasgow-ban játszik.

A Milan edzője, Carlo Ancelotti tart az Arsenaltól. Mi másra következtethetnénk abból a kijelentéséből, hogy lehet, hogy ki fog kapni a csapata Londonban, de azért tovább fog jutni. A mondat második fele szinte természetes reakció, az első már ritkább Ancelottitól.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy az összeállítással akadnak gondjai. Elsősorban a kapus személyén kell gondolkodnia. Dida a szombati bajnokin, a kispadon (!), Kalac pedig a vasárnapi reggeli edzésen sérült meg. Mindazonáltal lehet, hogy az ausztrál fog mégis védeni, Ancelotti ugyanis nem bízik a harmincas évei derekán járó, a nemzetközi porondon mégis rutintalan Fioriban.

Ami a többieket illeti, Pirlo, Kaka és Gattuso is felépült a szerdai mérkőzésre. Az angol bajnoki listavezetőnél ugyancsak kétséges, ki fog védeni, Almunia ugyanis nem egészséges. Ha nem tud pályára lépni, Lehmann lép előre. Wenger számára alkalmasint fontosabb, hogy Emmanuel Adebayor is vállalja a játékot.

A Manchester United - a tervek szerint - a legerősebb tizenegyével kezd Lyonban, azaz a hétvégi, Arsenal elleni FA-kupa-meccshez képest a csapat még ki is egészül Cristiano Ronaldóval, Giggsszel és Tévezzel. A walesi varázsló a 100. mérkőzését játssza majd a királykategóriában.

A Lyon is erősödik a szombaton, a Le Mans ellen bajnoki vereséget szenvedett csapatához képest, miután a kezdő csapatba várható Benzema és Fred is. Az OL és a MU egyébként 2004 őszén játszott egymással. Franciaországban 2-2-re, Angliában 2-1-re végeztek, a pályaválasztó szempontjából.

Nem kevesebb, mint 14 olyan futballista van a két keretben, aki játszott azon a két találkozón: Gregory Coupet, Anthony Reveillere, Cris, Juninho Pernambucano, Sidney Govou és Hatem Ben Arfa, illetve Wes Brown, Rio Ferdinand, John O'Shea, Ryan Giggs, Cristiano Ronaldo, Paul Scholes, Wayne Rooney és Darren Fletcher.

A Barcelona a sorozatban már másodszor játszik Glasgow-ban, miután ősszel 0-0-ra végzett a Rangersszel. Mi több, 2004 őszén a Celtickel is játszott, nyert ellene 3-1-re. Victor Valdés, Rafael Márquez, Carles Puyol, Xavi Hernández, Samuel Eto'o, Deco és Ronaldinho akkor is a Barca kezdőcsapatában kapott helyet.

Rijkaard alszik még egyet a kezdő csapatra, de Bojan Krkic biztosan nem kap szerepet, miután el sem utazott Skóciába. Valószínű, hogy elöl Henry, Messi és Eto'o kezd, Ronaldinho pedig esetleg beáll a második félidőben.

A Sevilla Isztambulban, a Fener ellen kívánja folytatni remek őszi szereplését. A BL-újonc az első csoportmeccsét elveszítette az Arsenal ellen, de aztán egészen a csoportelsőségig menetelt.

A törökök elsősorban a félelmetes hazai közönségben és a hangulatban bíznak: a sárga-kékek 15 hazai meccsükből a mostani idényben 13-at megnyertek. A Fener január 20. óta négy mérkőzést játszott, mindegyiket megnyerte.

A csapat török csatára, Semih Sentürk térdsérülése miatt nem játszhat. Mateja Kezsman kerülhet a helyére, ami egyben azt is jelenti, hogy a tervezett kezdő csapatban hét dél-amerikai és egy szerb mellett mindössze három török lesz. (Demirel - Gönül, Lugano, Edu, Roberto Carlos - Alex, Maldonado, Aurélio, Boral - Deivid, Kezsman)

A Sevilla is bízik a braziljaiban: Adriano, Daniel Alves és Luis Fabiano is játszani fog. A tervezett tizenegy: Palop - Alves, Escudé, Fazio, Dragutinovics - Navas, Poulsen, Keita, Capel - Kanouté, Fabiano

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×