eur:
401.72
usd:
364.45
bux:
73403.13
2024. október 4. péntek Ferenc

Hajdu János lett a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Hajdu János lett a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya - hangzott el a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi ülése utáni sajtótájékoztatón.

A szakember a január 22-én lemondott Németh Andrást váltja a női válogatott élén. Megbízatása az olimpia végéig, vagyis 2008. augusztus 31-ig szól.

Hajdu János a szövetségi kapitányi poszt mellett továbbra is a szövetség szakmai igazgatója marad.

Az új szövetségi kapitány elmondta: biztos benne, hogy sikerül kijuttatni a magyar együttest a pekingi olimpiára.

Az 55 éves Hajdu János korábban a férfi válogatott szövetségi kapitánya volt, valamint dolgozott Kuvaitban, Szaud-Arábiában és a Vác női együttesénél is.

Hajdunak február 20-ig kell megneveznie a keret és a szakmai stáb tagjait.

Németh Andrással a 2005-ös világbajnokságon harmadik, a 2006-os Európa-bajnokságon ötödik, a tavalyi vb-n pedig - csalódást keltve - a nyolcadik lett a magyar válogatott.

A magyar női válogatott egyébként március 28-30 között olimpiai selejtezőt játszik. A csapatnak reális esélye van arra, hogy kijusson a pekingi ötkarikás játékokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

Az elmúlt években a bankoknak aktívan alkalmazkodniuk kellett a rendszeres szabályozói beavatkozásokhoz, amely egyszerre több formában érkezett: gondolhatunk itt akár adóemelésre, kiegészítő tranzakciós illetékre, nyugdíjpénztári megtakarításokra, maximális jelzálog THM-re. Hogyan fogadta mindezt a bankszektor és ebben a helyzetben hogyan tud hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez? A mostani kamatkörnyezet mennyire támogatja a hitelezés beindulását és a gazdaság növekedését, vagy nem minden a kamatokról szól? Október 17-i Budapest Economic Forum konferenciánkon előadást tart Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankszektor aktuális kihívásairól. Emellett érkezik a hagyományos, minden évben megrendezett bankvezéri kerekasztalbeszélgetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×