eur:
397.98
usd:
359.8
bux:
0
2024. október 2. szerda Petra

Gyurta Dániel: A tanulás is olyan fontos, mint az úszás

Gyurta Dániel a tavalyi helsinki rövid pályás Európa-bajnokság után vasárnap a debreceni kontinensviadalon is aranyérmet szerzett 200 méteres mellúszásban. A Jövő SC sportolója az InfoRádiónak elmondta: elégedett egész éves teljesítményével, de a jövő évi érettségit ugyanolyan fontosnak tartja, mint a sportolást.

Hogyan értékeli ezt az esztendőt?

Nagyon jól sikerült ez az év. Kezdve a márciusi melbourne-i világbajnokságon elért pontszerző, hatodik hellyel. A nyári ifjúsági Eb-n fantasztikus idővel nyertem, ami országos csúcs volt, és a világranglista ötödik helyén állok. Az év vége sem alakult rosszul.

Milyen érzés volt hazai közönség előtt versenyezni?

Fantasztikus volt a debreceni közönség. 150 méternél másodikként fordultam, és láttam, hogy a surranópályán megy az olasz Bossini. Hallottam, hogy nagyon biztat a közönség, és ez is közrejátszott abban, hogy megjavítottam az Európa-csúcsot.

Mikor folytatódik a felkészülés?

Most lesz két hét szünet, és majd január 2-án edzünk újra. Ezt a két hetet pihenéssel és tanulással töltöm. Idén érettségizem, és ez is ugyanannyira fontos, mint az úszás.

A 200 méter mellúszás mellett a 100 méteres távra is ráerősít?

Két tizedmásodpercre vagyok az olimpiai szinttől, azt is szeretném teljesíteni.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izrael megtorolja az iráni rakétatámadást

Izrael megtorolja az iráni rakétatámadást

Válaszcsapást helyezett kilátásba a kedd este Izraelt ért iráni rakétatámadásra Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és kudarcnak ítélte azt. Ugyanakkor Irán is figyelmeztette Izraelt, hogy tartózkodjon megtorló csapástól, mert súlyosabb válaszlépésre számíthat.

Akár karácsonyig is várhat az új kormányára Ausztria

Fennállása óta legnagyobb győzelmét aratta parlamenti választásokon Ausztriában a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), de az elemzők szerint először mégis a jelenlegi kancellár, a választáson vesztes Osztrák Néppárt elnöke, Karl Nehammer kaphat kormányalakítási megbízást az államfőtől.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.02. szerda, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×