eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota

Előkelő rajthely Nissan-támogatás nélkül

A Palik László, Darázsi Gábor páros és a Kis Sándor, Czeglédi Péter kettős is az élmezőnyből vághat neki december 31-én a Dakar-ralinak. A csapatot viszont már nem támogatja a Nissan, így a logó is lekerült a két versenygépről - mondta csalódottan az InfoRádiónak Kis Sándor.

Az idei meggyőző eredmények után Palik Lászlóék a 18-as, Kis Sándorék a 19-es számot kapták, ez már a közvetlen élmezőnyt jelenti.

"Kinyitunk egy új könyvet, meglátjuk, hogyan sikerül számunkra az idei Dakar" - fogalmazott Palik László, aki első magyarként állhatott dobogóra Világkupa-sorozatba tartozó sivatagi viadalon: második helyen ért célba idén a Fáraó-ralin.

"Egész éves munkánk megkoronázása, hogy elindulhatunk a Dakaron. Tavaly műszaki gondjaink voltak, remélem, az idén szerencsésebbek leszünk" - mondta Kis Sándor. "A Nissan Pickup egyensúlyán és a futóművén hajtottunk végre fejlesztéseket."

A pilóta az InfoRádiónak adott interjújában kitért arra is, hogy legnagyobb csalódására a Nissan már nem támogatja őket, így le is került az autókról a cég logója. Kis Sándor érthetetlennek nevezte a cég döntését. Ettől függetlenül néhány kiemelkedő szakaszsiker és a folyamatos kiegyensúlyozott szereplés a cél a mostani Dakaron is.

A világ leghíresebb terepralis viadala, amelyen 188 autóversenyző indul, 2005. december 31-én Lisszabonból rajtol, majd Spanyolországban, Marokkóban, Mauritániában, Maliban és Guineában folytatódik. A befutó Szenegál fővárosában, a Rózsaszín tó mellett, Dakarban lesz.

Az autósok idei versenyét a francia Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret duó nyerte Mitsubishi Pajerójával. Palikék a 18., Kisék a 33. helyen értek célba. A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a 21., a Liszi László, Rack György egység pedig a 66. helyen végzett. A 2006-os Dakar-ralin mind a négy magyar pilóta rajthoz áll, Liszi László navigátora ezúttal Tóth Dénes lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×