Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Vörös fénnyel világították ki az AIDS elleni világnapon a Lánchidat - Hírösszefoglaló

A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát advent első vasárnapján Ferenc pápa. Hivatalba lépett az új összetételű Európai Bizottság.

A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát advent első vasárnapján Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a szeretet és a család karácsonyát hirdette beszédében. A katolikus egyházfő egyfajta vírusnak nevezte a fogyasztási vágyat, amely gyökereinél fertőzi meg a hitet is, mert elhiteti, hogy az élet kizárólag a birtoklástól és fogyasztástól függ. Ferenc pápa külön apostoli levélben hangsúlyozta a karácsonyi keresztény hagyomány jelentőségét. Budapesten több helyszínen, egyebek mellett a Szent István Bazilikánál is gyertyagyújtási ceremóniát tartottak.

Hivatalba lépett az új összetételű Európai Bizottság, amelyet a korábbi német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen vezet. A 2024 végéig mandátummal rendelkező testület elsőrendű céljai között szerepel Európa globális szerepének erősítése, a demokrácia fejlesztése, a klímasemleges Európa megteremtése. Az új bizottságban Magyarország uniós biztosa, Várhelyi Olivér a szomszédság- és bővítéspolitika területéért felelős tárcát vezeti a következő öt évben.

Vörös fénnyel világították ki az AIDS elleni világnapon a Lánchidat. a A szakemberek és civil szervezetek emellett sétával hívták fel a figyelmet a HIV-szűrés fontosságára és a betegség megelőzésére. Tavaly 229 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, negyedük már AIDS beteg volt. Szakemberek szerint ha még idejében diagnosztizálják a kórt, akkor eredményesen kezelhető a betegség.

Rendhagyó módon egyhetes üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják. Kedden több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett döntenek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadásáról és jövő évi költségvetéséről, továbbá energetikai, oktatási és pénzügyi tárgyú törvénymódosításokról is. A parlament december második hetében fejezi be őszi ülésszakát.

Az egyre erősebb migrációs nyomásra hivatkozva összehívta hétfőre a Fidesz-frakció bevándorlásellenes kabinetjét a testület vezetője. Németh Szilárd veszélyesnek és mindenki számára figyelmeztetőnek nevezte az ország déli határán és a Nyugat-Balkánon kialakult migrációs helyzetet. Azt mondta: csaknem százezer migráns gyülekezik a Nyugat-Balkánon, egyelőre még rendezett a helyzet, de a 2015-ös nagy válsághoz kezd hasonlítani.

Az idén is fizikai akadályokat és beton terelőelemeket helyezett ki a karácsonyi vásárok környékén a Budapesti Rendőrfőkapitányság. Hegyesi Melinda, a BRFK kommunikációs osztályának megbízott vezetője a Vörösmarty téri vásár helyszínén kiemelte: bűnügyi és közlekedésrendészeti kollégáik folyamatosan jelen vannak a vásárokban.

Megfeleltek az előírásoknak a vizsgált csoki Mikulások. Az innovációs tárca akkreditált élelmiszer és vegyipari laboratóriuma 3 ét- és 19 tejcsokoládé figurát vizsgált. Az ellenőrzés elsődleges szempontja az volt, hogy a gyártók betartják-e a Magyar Élelmiszerkönyv csokoládéra és annak összetételére vonatkozó előírásait.

Egy osztályzattal javította Bulgária adósbesorolását a Standard and Poor's. Az ország ezzel a másik két vezető hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Moody's besorolási szintjére került. A Standard and Poor's részben azzal indokolta a hitelbesorolás javítását, hogy a balkáni ország utóbbi időben tett gazdasági lépései utat nyithatnak az euró bevezetése felé.

Nagy-Britanniában sürgősséggel felülvizsgálja a súlyos bűncselekményekért elítéltek próbaidős szabadlábra helyezésének szabályozását a kormány. A bejelentés előzménye, hogy kiderült: a két halálos áldozatot követelő pénteki, londoni késeléses terrortámadás tettese a terrorcselekmények előkészülete miatt kirótt 16 év börtönbüntetés felének letöltése után szabadult.

Közös autógyárat épít a BMW-vel a Great Wall kínai autógyártó az ázsiai országban. Az utolsó engedélyt a napokban kapta meg a két cég. A két társaság már tavaly júliusban megállapodott a BMW Mini márkájának új elektromos, illetve a Great Wall néhány modelljének gyártásával foglalkozó közös vállalat létrehozásáról. A gyár építése jövőre kezdődik és várhatóan 2022-ben fejeződik be.

Címlapról ajánljuk
Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

„Nem ismétlődhet meg az iraki káosz” – üzente Reza Pahlavi, az 1979-ben az iszlamisták által megbuktatott iráni sah fia, aki közölte: részt venne Irán átmeneti kormányzásában, ha Ali Hamenei ajatollah halála után megbukik az iszlamista rezsim. Népszavazással megerősített új alkotmányt, majd szabad választásokat szeretne.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×