A második világháború végén, Budapest ostroma alatt a szovjet Vörös Hadsereg elől Budára visszavonuló németek a főváros két partja között összeköttetést biztosító valamennyi hidat felrobbantották. Vereségüket ez sem tudta meggátolni, az utolsó, Budán ellenálló egységek 1945. február 13-án tették le a fegyvert. A szovjetek a két oldal összeköttetésének fenntartása érdekében 1945 március–áprilisában a Margit híd mellett ideiglenes hidat vertek, majd a Fővám térnél a Ferenc József (ma Szabadság) híd és a Boráros térnél a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd roncsaira szükséghidakat építettek. Áprilisban a déli összekötő vasúti hídnál készült szükséghíd, majd novemberre a Petőfi térnél az Erzsébet híd mellett megépült a népnyelv által „Böskének” becézett pontonhíd.

Előre látható volt, hogy ezek az átkelők a téli jégzajlás idején használhatatlanokká válnak, így a kormány már 1945. április 19-én egy „fél-állandó” híd megépítéséről határozott. Helyét a budai Batthyány tér és a Parlament előtti Kossuth Lajos tér között jelölték ki (innen a híd neve), mert a környéken ki lehetett alakítani a hídfőket és felhajtókat, s a mederben sem volt akadálya a pillérépítésnek.

Az első tervek hétnyílású fahídról szóltak, a legnagyobb nyílás 80 méteres lett volna. Nagy fahíd építésében azonban a szakembereknek nem volt tapasztalatuk, s a facölöpök sem tűntek elég megbízhatónak az akkor még gyakori jégzajlás ellen. A tervezők, Mistéth Endre és Hilvert Elek ezért vasbeton pilléreket és a főnyílásokban acélcsövekből hegesztett rácsos szerkezetet javasoltak. A híd középső három nyílása 55, 80 és 55 méter, a part melletti három-három nyílás 27,5 méteres volt – ezeket fából tervezték, de végül csak egy-egy készült fából, ezeket 1954-ben cserélték acélra. A kilencnyílású híd teljes hossza 355 méter volt.

Az alapozásnál pillérenként 14 darab 256 mm átmérőjű vascső cölöpöt vertek le, köréjük, a meder fenekéig 15 cm-es előre gyártott vasbeton köpenyfalat engedtek le, azt a víz alatt kibetonozták, a sodrás ellen kőhányással védték meg. A cölöpverést 1945. május 16-án kezdték, a nyolc mederpillér öt és fél hónap alatt készült el. Ezt követte a felszerkezet, ez volt Magyarországon az első hegesztett főtartójú híd. A vasanyagot olajkutakból, kiemelt hídroncsokból és összedőlt házakból szerezték, a fa a dunai fürdők elbontásából származott.

A kétszer egy forgalmi sávos pálya szélessége 7, a fapallókból készült járdáké 3,35 méter volt, a hidat 15 tonnás járművekre méretezték.

Építéséhez 850 tonna vasat és 3000 köbméter fát használtak fel, a szakmunkások az ország minden részéből érkeztek. Az acélszerkezetet a Csepel Vasmű és a Győri Vagongyár készítette, a beépítést a szeptember 22-én felavatott 100 tonnás József Attila úszódaru végezte, ez később (társával, az Ady Endrével együtt) a roncskiemelésnél és a hidak újjáépítésénél is szolgált. A munkát Széchy Károly, a minisztérium hídosztályvezetője irányította. Az építők még a januári mínusz tíz fokos hidegben is napi 16-20 órát dolgoztak, a „hídcsatának” egy halottja volt, egy szállítóhajó elsüllyedésekor pedig hat embert kellett kimenteni a Dunából.

A gyalogos forgalom már 1946. január 15-én megindulhatott, de a hivatalos ünnepséget az utolsó Duna-hidak felrobbantásának első évfordulóján, 1946. január 18-án tartották – a jégzajlás egy héttel korábban tette tönkre a pontonhidakat. Az avatáson Tildy Zoltán kormányfő, Gerő Ernő közlekedési miniszter, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság részéről a szovjet Ivan Levuskin és Pavel Trajnyin tábornokok, Dallas Townsend amerikai ezredes és Oliver Pearce Edgecumbe brit tábornok volt jelen, a hidat a fővárosiak nevében Bechtler Péter alpolgármester vette át. A hídon a járművek óránként tíz kilométeres sebességgel, 20 méteres követési távolsággal közlekedhettek, az autóbusz-forgalom március 12-én indult meg. A hídépítést Zádor István festőművész örökítette meg, Háy Gyula drámát írt róla Az élet hídja címmel.

A korlátozott teherbírású Kossuth híd az állandó Duna-hidak újjáépítése után nélkülözhetővé vált. 1956 tavaszán lezárták a járművek, 1957-ben a gyalogosforgalom elől is, bontását 1960. március 17-én kezdték meg. A hídnyílások vasszerkezetét két úszódaru egy darabban tette partra, itt feldarabolták és elszállították őket. A pilléreket lazító robbantással, majd légkalapáccsal távolították el, a törmeléket a mederből úszódaru emelte ki. A cölöpöket elvágták, a köpenyeket kiemelték és Kulcsig úsztatták le, itt a partba építették őket, a meder tisztítása 1963. január 2-án ért véget. A két hídfő helyét a pesti és a budai rakparton is emléktáblák őrzik.