Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin
Nyitókép: Pexels.com

Rákosnak hazudta magát, hogy pénzt csaljon ki a rajongóiból

Az összes befolyt összeggel a saját tartozásait próbálta kiegyenlíteni a thaiföldi banda frontember.

Idén nyáron az Annalynn nevű thai metalcore-banda énekesét gyomorrákkal diagnosztizálták. Legalábbis ezt adta mindenki tudtára a zenekar és annak kiadója is, a Greyscale Records (Alpha Wolf, Casey, Make Them Suffer), és mivel egy harmadik világbeli brigádról van szó, az egészségügyi kiadások miatt nagyon szívesen fogadtak bárminemű támogatást, ehhez pedig még csomagokat is összeállítottak – írja a nuskull.hu.

Pár hónappal előreugorva az időben pedig jött egy újabb lesújtó poszt – de nem azzal kapcsolatban, amire ilyenkor (sajnos) számítanánk. Megszólalt a frontember, Nathaphon „Bon” Jutathaveewan, hogy mindez csak átverés volt, és az összes befolyt összeggel a saját tartozásait próbálta kiegyenlíteni. Az énekes elmondása szerint tettét megbánta, és hangsúlyozta: környezetében senki sem tudott erről az egészről, és nem játszottak közre vele ebben – olvasható egyebek mellett.

A zenekar ezután a lehető legbölcsebben járt el: szünetre vonulnak. Az Instagramon közzétett hosszú posztban ők is elmondják, hogy nem tudtak Nathaphon ügyeiről, és sajnálják, hogy bárki áldozatául esett az énekes kamujának – ami a lehető legaprólékosabb, legalantasabb módon volt kitervelve. Majd hozzátették, hogy az Annalynn azonnali hatállyal felfüggeszti a működését, a mörcsök árulását, illetve határozatlan ideig bárminemű aktivitást ezen név alatt.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás, soha nem látott termékek – mit várhatunk az Apple új vezetőjétől?

Szemléletváltás, soha nem látott termékek – mit várhatunk az Apple új vezetőjétől?

A következő időszakban jót fog tenni a technológiai óriásvállalatnak a szemléletváltás, az eddigi, pénzügyi szemléletű vezetőt egy fiatalosabb, energikusabb, már sokat bizonyított tervezőmérnök követi – mondta az InfoRádióban a HWSW informatikai portál szakírója. Koi Tamás arról is beszélt, mi jelentheti a legnagyobb kihívást John Ternusnak a közeljövőben.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×