eur:
400.74
usd:
371.44
bux:
92306.05
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Harsányi Attila (b) Pálfi Tibor és Mészöly Anna (j) Tóth Hermin szerepében Szomory Dezső Hermelin című színművének főpróbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2021. október 28-án. A darabot Mohácsi János rendezésében október 29-én mutatják be.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Harsányi Attila kapta a Kaszás Attila-díjat

A Kaszás Attila-díj a hazai színházi élet egyik legrangosabb, nem állami alapítású szakmai díja.

Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház művésze kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A díjat Pokorni Zoltán, az elismerést alapító Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere a debreceni Csokonai Fórumban adta át.

Óriási megtiszteltetés ez számomra, mert azt jelzi, hogy a társulat döntése alapján mind emberileg, mind szakmailag megfelelek ennek a díjnak - idézi Harsányi Attilát a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) keddi közleménye.

A Kaszás Attila-díj a hazai színházi élet egyik legrangosabb, nem állami alapítású szakmai díja. Idén rekordszámú, negyven társulat jelölt az elismerésre, ez alapján Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös Andrásra, a 6Szín, és Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére lehetett szavazni augusztus 21-én éjfélig a www.kaszasattiladij.hu oldalon. Közülük a közönség voksai alapján került ki a győztes.

Richly Gábor, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia főtitkára korábban elmondta: a Kaszás Attila-díj nem korlátozódik az országhatárokon belüli társulatokra, nyitva áll minden magyar ajkú színművész, illetve színtársulat számára. "Nagy örömünkre szolgál, hogy eddig öt alkalommal is határon túli színművész vehette át ezt az elismerést".

Az elismerést, amelyet a Hegyvidéki Önkormányzat alapított a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze. A díj jelentős anyagi megbecsüléssel is jár: a Kulturális és Innovációs Minisztérium díja bruttó 400-ról 800 ezer forintra emelkedett 2020-ban, és pénzjutalomban részesíti a díjazottat a Raiffeisen Bank is. A jelöltekkel interjúkat készít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, és sugározza azt felületein.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt művész komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott.

A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

A korábbi díjazottak (és jelölő társulataik): Szarvas József (Nemzeti Színház), Nemes Levente (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mátray László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mucsi Zoltán (Bárka Színház), Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház), Borovics Tamás (Szegedi Nemzeti Színház), Nagy Alfréd (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), Mészáros Tibor (Csokonai Nemzeti Színház), Schneider Zoltán (Radnóti Színház), Krisztik Csaba (Vörösmarty Színház), Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat), Orosz Ákos (Vígszínház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház), Rusznák András (Radnóti Miklós Színház).

(A nyitóképen: Harsányi Attila (b) Pálfi Tibor és Mészöly Anna (j) Tóth Hermin szerepében Szomory Dezső Hermelin című színművének főpróbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2021. október 28-án.)


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökre virradó éjjel ezeknél az átkelőknél is fertőtlenítő berendezéseket telepítettek. A száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben azonban korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt jelentős torlódások fordulhatnak elő.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok határozottan kiáll majd az orosz követelésekkel szemben, amelyek a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként a szankciók feloldását követelik. Moszkva szerint a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását lehetővé tevő tengeri fegyverszünet csak akkor léphet életbe, ha a Nyugat feloldja az orosz élelmiszer- és műtrágya-kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat - számolt be a BBC. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 12:10
2025. március 26. 20:45
×
×
×
×