Infostart.hu
eur:
361.31
usd:
310.52
bux:
131684.95
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: Nemzeti Filmintézet/YouTube

A szelídségtől a véres bosszúig – Deák Kristóf Az unokáról

Január elején debütált a hazai mozikban Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, Az unoka. A film történetének alapjául a rendező személyes története szolgált, amelyet feleségével és társírójával, Nina Kovval dolgoztak át és bővítettek ki. A thriller főszerepében Jordán Tamást és Blahó Gergelyt láthatja a közönség.

Nem kívántak egy tiszta műfaji vonalat követni, így aztán többféle zsáner elemeit is fölhasználták, illetve ezeket még meg is kavarták – fogalmazott Az unoka című film kapcsán a rendező. Deák Krisfót szerint a legfontosabb, hogy aki belül megnézni a filmet a moziba, engedje el az elvárásait, ezáltal pedig egy olyan hullámvasútra fog tudni fölülni, amely igazán váratlan fordulatokat tartogathat. Ugyanakkor, mint mondta, a bosszúfilm jelző mindenképp helytálló, hiszen a film ötlete is onnan származik, hogy a rendező családjában is sor került egy ilyen úgynevezett unokázós csalásra.

Deák Kristóf megjegyezte, ő maga ekkor értesült erről a jelenségről, és voltaképp ez adta a lökést a film elkészítéséhez, hiszen annak idején ő maga is szeretett volna visszavágni azoknak a „szemétládáknak, akik 20 percen át elhitették a 90 éves nagyapjával, hogy az egyetlen fia meghalhat, és így pénzt csaltak ki tőle. Ez a pitiáner kegyetlenség, dacára annak, hogy nagyon szelíd embernek tartja magát, rendkívül mód felbosszantotta, és végül ezt az érzést, hogy lélekben csaknem lesüllyedt arra az állati szintre, hogy véres bosszút álljon, igyekezett a vásznon kiélni, megvalósítani – fogalmazott.

Deák Kristóf elárulta, számára is kihívás jelentett, hogy a főhős, aki egyébként nem egy hős alkat, akinek a neveltetése inkább a szelídségre, kedvességre irányult, hogyan váljon végül egy bosszúálló angyallá, azt boncolgatva, hogy mi értelme van egyáltalán a bosszúnak. A rendező annyit még hozzátett, Rudi, a mozi főszereplője szövetségesekre is szert tesz egy csapatnyi idős károsult személyében, akitől fizikai és lelki támaszra számíthat a történet folyamán.

Az Oscar- és Balázs Béla-díjas filmrendezővel készült teljes interjú alább hallgató meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×