Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
312.39
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Unsplash.com

November 10-én rendezik a Versmaratont

Csaknem száz kortárs költő várja majd az érdeklődőket. A rendezvényhez kapcsolódva szavaló és énekmondó pályázatot hirdetnek, és megrendezik a Költők futását is.

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozatát - közölték a szervezők.

Idén a járványhelyzet miatt új időpontban valósul meg az esemény, ám ismét tizenkét órán át olvassák fel a szerzők Az év versei 2021 antológiában megjelent verseiket. A Versmaratonnak ezúttal is a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ad otthont, ahol az érdeklődők beszélgetéseket is hallhatnak a szerzőkkel.

A megnyitót színesíti a Szaval a Suli elnevezésű pályázat győztesének előadása, így a diákok közös szavalata is része lesz a 10 órától 22 óráig tartó programnak, amelyre a belépés ingyenes.

Pályázat diákoknak

A Versmaraton keretében immár harmadik alkalommal hirdetik meg a Szaval a suli elnevezésű pályázatot, amelyre iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhetnek egy kortárs vers közös elszavalásával. A minimum 5 fős csapatok Az év versei 2021 kötetből választhatnak. A szavalásról készült videókat zsűri értékeli, amelynek tagja Erős Kinga író, kritikus, Horváth Szilárd szerkesztő, műsorvezető, Stifner Gábor kulturális újságíró, Csőre Gábor színész és Zsille Gábor költő, műfordító. A pályázat beküldési határideje november 2. éjfél, a győztes csapat a Versmaraton megnyitóján is fellép.

A megzenésített versek előadói számára ismét meghirdetik a HangHordozók - Énekmondók versenyét. Mint a közleményben felidézik, az elmúlt négy évben a pályázók 166 kortárs verset zenésítettek meg, amelyek közül többet rádiókban is játszottak.

A résztvevők a 900 ezer forint összdíjazású versenyen szintén Az év versei 2021 kötetből válogathatnak műveket. Maximum három megénekelt verssel lehet pályázni. A döntőbe jutó tíz produkcióról, valamint a közönségszavazásra bocsátott további három produkcióról december első hetében dönt a zsűri, amelynek tagja Bonyár Judit (NeoFolk), Csík János (Csík Zenekar), Likó Marcell (Vad Fruttik), Váczi Eszter (Váczi Eszter Quartet) és Eredics Gábor népzenész. A beadási határidő november 21., a döntőt 2022. január 22-én rendezik meg.

Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×