Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
317.72
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna
Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megválasztott elnöke a Vigadóban 2017. október 12-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vashegyi György: hiányzik a minőségi és hatékonysági szemlélet

A minőségpárti szemléletet erősítené a kultúrában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) újraválasztott elnöke, aki szerint a művészet és a piac viszonyát is meg kell határozni.

Vashegyi György az InfoRádió Aréna című műsorában kiejtette, 2011-ben, az új alkotmány megalkotásakor Alaptörvénybe foglalt alkotmányos köztestületi rangot kapott mind a Magyar Tudományos Akadémia, mind a Magyar Művészeti Akadémia, majd kezdetét vette az építkezés.

Felidézte, három évvel ezelőtt, 2017 nyarán–őszén, amikor az MMA életében esedékessé vált a tisztújítás, elődje, a két cikluson át elnöklő Fekete György többször is azzal a hasonlattal élt, hogy ha az ember lépcsőt épít két emelet között, amely tíz fokból áll, akkor nem érdemes megállni a hatodiknál, azon merengve, hogy jó-e a lépcső, hanem fel kell jutni a következő emeltre, és ott kell elgondolkodni, hogy hogyan is tovább.

Vashegyi György – szavai szerint – mindezt nagyon találónak érezte, és ennek mentén folytatta az építkezést az elmúlt három évben, a 2017 októberi megválasztását követően elnökként. És zömmel azokat a terveket vitte tovább, váltotta valóra, kidolgozva a részleteket, amelyeket elődje alkotott – fogalmazott az újraválasztott elnök.

Hozzátette: első megválasztása óta – az érték és minőség mottójához mérten –,

minőségi szemléletet szeretne meghonosítani a magyar kultúrában, amire meglátása szerint nagyon is szükség van.

Mint megjegyezte, igaz, hogy az Európai Unóban, GDP-arányosan jelenleg Magyarország a kulturális költségvetés tekintetében az első helyen áll. De akkor miért nem vagyunk eredményesebbek? – tette föl a kérdést, meg is válaszolva, miszerint

hiányzik a minőségi és hatékonysági szemlélet,

amelyet ő igyekszik képviselni. Szervezésben sem állunk általában jól, és nagyon sok elv sincs tisztán és pontosan kimondva, köztük, például, hogy a művészet területén mi a viszonyuk a piaccal – fogalmazott.

A művészi életpályamodellel kapcsolatban kiemelte, a Magyar Művészeti Akadémia mára 1500 művészjáradékost számlál, ezen felül pedig van egy hároméves ösztöndíjrendszer, tehát több ezer művész érintett. Utóbbi 18 éves kortól 50 éves korig mindenki számára megpályázható, míg a kilenc tagozat által kiadható ösztöndíjak az 50 éves kor fölötti kategóriába tartoznak, vagyis összességében 336 ösztöndíjasa van az MMA-nak. 65 év fölött pedig bejön a képbe a művészeti járadék – sorolta.

Mindez egy elképesztő rendszer – emelte ki Vashegyi György –, ami a

kétezres évek közepén még elképzelhetetlen volt.

De végül 2018 szeptemberében kezdetét vette a hároméves ösztöndíj-program, havi bruttó 200 ezer forinttal száz ember részére, ami még száz–száz fővel bővült 2019 és 2020 szeptemberétől.

A teljes beszélgetést péntek este 6 óra után, az InfoRádió (FM 88.1) Aréna című műsorában hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×