Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
318.49
bux:
144610.25
2026. július 22. szerda Magdolna
Rudolf Péter rendező Moliere Az úrhatnám polgár című zenés vígjátékának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2019. december 4-én. A darabot december 6-án mutatják be.
Nyitókép: Sóki Tamás

Rudolf Péter: biztos lábakon áll a Vígszínház

Biztos anyagi lábakon áll a Vígszínház – közölte az InfoRádióval az intézmény új igazgatója. Rudolf Péter elmondta azt is, hogy az Eszenyi Enikő által rendezett darabokat a következő évadban műsorra tűzik, de a színház korábbi vezetője színészként már nem fog színpadra lépni.

"Két ember távozott, de ők még az igazgatóváltás előtti szituációban, és onnantól kezdve mindenki itt van. Azt gondoltam, hogy ez így egészséges, ismerjük meg egymást, és ez lehetőséget ad arra, hogy ki-ki eldöntse, hogy milyen életérzés ebben az új helyzetben együtt színházat csinálni" – mondta az InfoRádiónak Rudolf Péter, a Vígszínház új igazgatója, aki július 1-jén vette át a teátrum irányítását Eszenyi Enikőtől.

Az új direktor emiatt sok új embert nem szerződtetett. Első lépésként a hat, már a színházban dolgozó egyetemista kapott szerződést, emellett vannak visszatérők is: Elekes Péter, Méhes László és Seres Zoltán, valamint Brasch Bence szerződik még a Vígszínházba.

"Ez nagyon fontos évad lesz, mert most alakul ki a jövő, és az, hogyan épül majd fel ez a társulat" – mondta Rudolf Péter. Hálás azoknak, akik sokat dolgoztak azon, hogy az átadás-átvétel professzionálisan, magától értetődően és elegánsan menjen végbe. Még nem is zárult le a folyama, hivatalosan csak július elsejével vette át a színház irányítását, de már az elmúlt három hétben is ott dolgozott, csak nem teljes jogkörrel.

"Enikő most saját kérésre felfüggeszti a színészi tevékenységét, nem akar játszani. Viszont azokkal az előadásokkal kapcsolatos összes munkát elvégzi, amelyeket ő rendezett. Együtt beszéljük meg az esetleges szerepátvételeket, végigcsinálja a szokásos felújító próbákat" – mondta Rudolf Péter az elődjéről. Hozzátette: így állapodtak meg, ez volt Eszenyi kérése, amit maximálisan tiszteletben tart. Emellett örül, hogy az Eszenyi által rendezett előadásokat a rendezőnő tartja majd karban.

A színház anyagi helyzetéről szólva kijelentette, hogy köszönetet kell mondjon az elődjének, mert

a Vígszínház biztos lábakon áll.

"Közben a minisztérium is nagyon elegánsan megsegítette az életünket" – mondta Rudolf Péter. Bár a Vígszínház és a Pesti Színház is megsínyli, hogy a járvány miatt március közepétől júniusig nem volt bevétele, az igazgató szerint szerencsés helyzetben vannak, mivel az előző vezetés munkája és a tárca támogatása révén lehetőségük van a jövő tervezésére.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×