Lipót osztrák császárról és magyar királyról Bécsben és Budapesten egyaránt a főváros nagypolgári zsidónegyedét nevezték el a monarchia idején. Egy bécsi család történetét beszéli el a 82 éves Tom Stoppard talán utolsó színdarabja.

Magánemberként Stoppard nem nagyon beszélt arról, hogy zsidó ősei vannak, holott mind a négy nagyszülője a holokauszt áldozata lett. Az új színmű, a Leopoldstadt – azaz Lipótváros – sem önéletrajzi jellegű. Az író Tomás Strausslerként született Csehszlovákiában. Apja a Bata cipőgyár üzemorvosa volt, és amikor a hitleri Németország hadserege megindult Csehszlovákia lerohanására, Bata a zsidó alkalmazottait kimenekítette a cég szingapúri üzemébe. Szingapúrt azonban a japánok szállták meg. Strausslerék Ausztráliába menekültek tovább, kivéve a családfőt, aki orvosként az utolsó percig maradni akart, ám egy japán bombázás során meghalt.

Tom özvegy édesanyját Ausztráliában egy angol őrnagy vette feleségül: Kenneth Stoppard. Így lett az író ezen a néven világhírű. Hamarosan Angliába költöztek, a fiatalember teljesen elangolosodott. Íróként is: azt mondhatjuk a színműveire, hogy jellegzetesen angolosak, azaz van bennük humor és filozófia egyaránt.

Stoppard nemrég azt mondta egy interjúban, hogy gyakran hívták, legyen ilyen vagy olyan zsidó írószervezet vezetőségi tagja. Ilyenkor azonban úgy érezte, nem szívesen töltene be efféle szerepet, elvégre ő angol író, angolul ír, a zsidóságról éppenséggel semmit se.

Így volt ez egészen mostanáig. Aztán hosszú beszélgetést folyatott idős édesanyjával a nagyszülők rettenetes haláláról és a holokausztról, ami megrázólag hatott rá. Hosszan töprengett azon, hogy érintse-e ezt a témát műveiben. Elvégre a híres kritikus, George Steiner tette fel a kérdést már évekkel ezelőtt, hogy "lehetséges-e Auschwitz tragédiája után költeményeket írni?" Azt meg Auden mondta, hogy "a költészet egy zsidót sem mentett meg a gázkamrától. A költészet nem az a dolog, amitől dolgok történnek."

Tom Stoppard négy évig írta a Leopoldstadtot, mert lassan dolgozik, húz, hozzátesz, átír, formálja az anyagot. Mint mindig, ezúttal is elgondolkodásra akarja késztetni pergő színműve nézőit. Ilyen jellegű volt az a darabja is, amely leginkább ismertté tette, az 1966-os Rosenkrantz és Guildenstern halott.

De az említett interjúban arról is elmélkedett, hogy lehet-e komoly hatása az írói mondanivalónak. Nem olyan-e az, mint egy fotó, amely egy adott pillanatot örökít meg?

Talán ez az utolsó színdarab, amely kikerül a keze alól. Úgy érezte, bármennyire nyomasztóan nagy téma, a holokauszttal foglalkoznia kell. A Leopoldstadt a zsidóságról szól, mint olyanról. Június közepéig játsszák a London belvárosában, a Wyndham Színházban.