eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota

Molnár B. Tamás: a helyén kell kezelni a Bocuse d'Or győzelmet

Széll Tamás győzelme a Bocuse d`Or szakácsolimpia európai döntőjében hatalmas teljesítmény, ugyanakkor a magyar gasztronómia alappilléreivel továbbra is komoly gondok vannak - mondta az InfoRádiónak Molnár B. Tamás.

Molnár B. Tamás hangsúlyozta, nagyon sok munka van abban, hogy Széll Tamás megnyerte a Bocuse d'Or európai selejtezőjét.

„Tágabb értelemben, a magyar gasztronómiának mindenképpen jó a figyelem, egy pár napig velünk foglalkozik a sajtó, de nem szabad ezt túlértékelni, jó lenne a helyén kezelni” – hívta fel a figyelmet a gasztronómiai szakújságíró.

„A magyar gasztronómiának három olyan pillérre van szüksége, amiben még nem vagyunk olyan erősek. Egyrészt a nagyon jó, megbízható, honi alapanyagok széles köre, még csak egy-egy jó termelő van, országosan ez azért kevés. A képzés változatlanul katasztrofális állapotban van, nagyon nagy az elvándorlás a szakmából. A harmadik fontos momentum a közönség. Az étterembe járáshoz, az igényes étkezéshez pénzre van szükség, valamint felvilágosításra és igénykeltésre is” - emelte ki Molnár B. Tamás.

A gasztronómiai szakújságíró úgy fogalmazott, rossz történelmi örökségünk, hogy sokat eszünk, de nem igényesen és odafigyelve. Ennek egyik oka, hogy az alapvető alapanyagokkal is gond van.

„Látszik egy olyan élvonalacska, az a néhány tucat étterem, amelyikre azt lehet mondani, hogy nemzetközi összehasonlításban is fent van a gasztronómia térképen, Bécsben is megállnák a helyüket. Az egyszerű, jó éttermek tekintetében azonban sehol nem vagyunk Bécshez képest” - fűzte hozzá Molnár B. Tamás.

„Azt látjuk, hogy a jó, igényes, szenvedélyes alapanyag-termelő vagy -előállító nem a gazdavilágból jön, hanem kívülről. A legjobb kertészek egyike gazdasági újságíró volt, a másik a MOL-nak volt vezető szakembere” - mondta a gasztronómiai szakújságíró.

Molnár B. Tamás reményét fejezte ki, hogy egy ilyen siker segíti-e a magyar gasztronómia fejlődését.

„Minél több ilyen siker, érdekes és jó étterem: egyszerű és csúcsgasztronómiai, felkelti az érdeklődést és egyre többekben az igényt, olyanok is felkapják a fejüket, akik eddig nem foglalkoztak a kérdéssel” - hangsúlyozta a gasztronómiai szakújságíró.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb front nyílt a német politika és Donald Trump között

Elutasította a német parlamenti pártok többsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump követelését, hogy a tagállamok az eddigi két százalék helyett a a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

A romló nemzetközi légkör ellenére jó hangulatban zajlott a kereskedés a magyar tőzsdén, ráadásul új történelmi csúcsra is került a BUX - a hazai blue chipek közül az OTP árfolyama is soha nem látott magasságba került. Ami a nemzetközi piacokat illeti, ma érkeztek a hét legfontosabb adatai: az amerikai részvényindexek nagyot is estek, miután a munkaerőpiaci adat a magasba repítette az amerikai hozamokat, a friss adatok tükrében ugyanis megnőtt a valószínűsége, hogy a Federal Reserve visszavesz a kamatcsökkentésekből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×