eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Megnyílt a Székely Fesztivál a Millenárison

Péntektől vasárnapig hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű gyermekprogramokkal várja a látogatókat a II. Székely Fesztivál a Millenáris parkban.

A rendezvény célja, hogy ne csak Székelyföld értékeit, gasztronómiáját, művészetét, hagyományait és vendégszeretetét mutassa be, hanem mindezeken keresztül azt is, hogy Budapesttől több száz kilométerre ugyanolyan gondolkodású emberek élnek, mint az anyaországban - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fesztivál pénteki megnyitóján.

Kiemelte: a nemzeti kormány törekvése, hogy Székelyföld és az anyaország közötti kapcsolatok egyre erősebbé és sokrétűbbé váljanak.

"Székelyföld a magyar korona legszebb gyöngyszeme" - fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, aki arról is beszélt, hogy az olyan hagyományos mesterségek bemutatkozása mellett, mint a kosárfonás, a nemezelés vagy a bútorfestés a vidék turisztikai kincsei is kiemelt helyen szerepelnek a három napos programban.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy a székelyföldiek számára nagy öröm és kiemelten fontos, hogy kulturális és gazdasági értékeiket bemutathatják a fővárosban. "Örvendetes, hogy Kárpát-medence és a teljes magyar közösség értékeinek bemutatására lehetőséget biztosít a kormány, mert a kulturális és a gazdasági értékek azok, amelyek igazán képesek összekötni egy nemzetet" - emelte ki.

Hozzátette: ez a rendezvény mérföldkő a székelység történetében, mert fontos lépés a nemzet újraegyesítésének folyamatában.

A fesztiválon a székely kulturális és gasztronómiai értékeket bemutató programok mellett mintegy száz székely kézműves, őstermelő prémium minőséget képviselő kínálatából, egyebek mellett sajtok, vadhúsok, mézek és más termékek közül válogathatnak az érdeklődők, de lesz káposztamaraton és felvonul az Erdélyi Pálinka Lovagrend is.

A nagyszínpadon Hargita és Kovászna megye táncai és zenéi kerülnek a középpontba, a gyerekeket pedig mára jórészt elfelejtett népi mesterség bemutatójával, a Székelyföldi Legendáriumban pedig rajzfilmvetítésekkel várják.

Címlapról ajánljuk
Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×