Infostart.hu
eur:
375.27
usd:
317.7
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Székely Fesztivál a Millenáris parkban

Egyebek mellett elsőrangú székely kézműves termékekkel, töltelékes káposzta maratonnal, valamint a tavalyihoz képest is több gyerekprogrammal várja a látogatókat a második alkalommal megszervezett Székely Fesztivál május 6. és 8. között a fővárosi Millenáris parkban.

A gasztrokulturális majális célja változatlan az első alkalomhoz képest: erősíteni az anyaországi és a külhoni magyarság összetartását, szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatokat, elősegíteni a magyarországi és székelyföldi kis- és középvállalkozások egymásra találását - fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a háromnapos rendezvény fővédnöke csütörtökön Budapesten.

Hozzáfűzte, hogy a fesztivál már tavaly is a világon szétszóródott székelység, valamint a külhoni magyarság élete, gondolkodása iránt érdeklődő magyarországi közönség találkozóhelye volt.

Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a Székely Fesztivál a közös cselekvés ünnepe, amely kifejezésre juttatja Székelyföld történelmi és kulturális egyediségét, megmutatja, hogy az nem csupán egy múltat kimerítő skanzen vagy etnikai rezervátum, hanem élő térség.

A fesztiválon a székely kulturális és gasztronómiai értékeket bemutató programok mellett mintegy száz székely kézműves, őstermelő prémium minőséget képviselő kínálatából, egyebek mellett sajtok, vadhúsok, mézek és más termékek közül válogathatnak az érdeklődők - hangsúlyozta az eseményen Domokos István főszervező, a Székely Szeretetszolgálat kurátora.

Mintegy 30 ezer töltelék vár elkészítésre a káposztamaratonra, valamint felvonul az Erdélyi Pálinka Lovagrend is, harmincféle pálinkakülönlegességet bemutatva. A nagyszínpadon pénteken Hargita megye, szombaton Kovászna, pénteken pedig a csángók kulturális kincsei, táncai és zenéi kerülnek a középpontba - sorolta Domokos István

A gyerekek számos, mára jórészt elfelejtett népi mesterséggel ismerkedhetnek meg a Millenáris parkban, emellett a Székelyföldi Legendárium rajzfilmvetítésekkel is készül a Moziteremben.

A fesztiválhoz kapcsolódva május 5-én, csütörtökön zártkörű szakmai konferenciát is szerveznek Székelyföld gyógyturizmusa címmel.

A tavalyi első fesztivál hatására megerősödött a Székely termék mozgalom - hangsúlyozta az eseményen Becze István, Hargita megyei tanácsos, aki a programok közül kiemelte a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes pénteki vásárnyitó fellépését.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Az Európai Bankhatóság (EBA) elindított el egy nyilvános konzultációt a hitelkockázati keretrendszer egyszerűsítéséről és értékeléséről szóló vitairatáról (Discussion Paper). A vitairat előzetes ötleteket vázol fel a hitelkockázati keretrendszer használhatóságának, hatékonyságának és egyszerűségének javítására, azzal a céllal, hogy szélesebb körű vitát ösztönözzenek arra irányulóan, hogy hogyan lehetne jobban strukturálni az EBA ezen a területen folytatott munkáját a jövőben. A beérkezett észrevételek alapján fogja az EBA felmérni a lehetséges egyszerűsítéséket a jövőbeli szakpolitikai munkája részeként. A konzultáció 2026. május 10-ig tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×