eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác

Ők a középdöntős kis virtuózok

A kicsik korcsoportjából 9 versenyző, köztük két testvérpár jutott be a Virtuózok középdöntőjébe - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája.

Pénteken a 6-12 éves korosztály mutatkozott be, közülük kilencen térhetnek majd vissza a középdöntőbe, ahol már a Nemzeti Filharmonikusok tagjaival adják elő választott műveiket.

Szoborral jutott tovább a hegedűn játszó Abouzahra Mariam és nővére, Abouzahra Amira, a fuvolán játszó Holozsai Eszter és a hárfán játszó Patkós Maja, a zsűri döntése alapján pedig Patkós Mariann, Mohai Viola, Nagy Krisztina, Kelemen Gáspár és Veér Lili is a középdöntőbe jutott.

A verseny résztvevőit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes; Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester; Batta András Erkel Ferenc- és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Némethy Attila zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és Szenthelyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója zsűrizi.

Az összegzés szerint a Duna közszolgálati csatornán sugárzott adásban a Virtuózok öt zsűritagja közül négy adta oda a virtuózszobrot - ami tulajdonképpen egy kis hegedű - egy-egy olyan versenyzőnek, aki az előadásával a legjobban lenyűgözte. A pénteki adásban Kesselyák Gergely volt az egyetlen zsűritag, aki nem adott szobrot senkinek.

Április 29-én, a következő adásban a "nagyok", azaz a 18-23 éves korosztály tagjai mutatkoznak be.

A Virtuózokba három korcsoportban nevezhettek a klasszikus zenét művelő fiatalok. Az I. korcsoportban a 6 és 12 év közötti gyerekek mérhetik össze hangszeres vagy énektudásukat. A II. korcsoportba a 13 és 17 év közötti fiatalok nevezhettek, míg a 18 és 23 év közöttiek alkotják a III. korcsoport mezőnyét. Az énekeseknél a felső korhatár 28 év volt.

A Virtuózok, Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora 2014-ben debütált a közmédiában. A műsorban a hagyományos tehetségkutatókkal szemben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít. A tehetségkutatás mellett a Virtuózok továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét a nézőkkel.

Címlapról ajánljuk
Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt

Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt

Jövő héten, a madridi világkupán újra versenyezni fog a sérüléséből felépülő háromszoros olimpiai bajnok; azt mondta az InfoRádióban, hogy jót tett neki a pihenő, és mentálisan is feltöltődött. A Vasas kardvívója nemcsak edz, hanem kampányol is, ugyanis nyáron be szeretne kerülni a NOB sportolói bizottságába.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×