Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
317.24
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Határon Túli Magyar Színházak Szemléje májusban

Tíz előadást láthat a közönség a május 7-én, jövő szerdán kezdődő Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban, ahol a rendezvényhez kapcsolódva megnyitották Németh László plakátkiállítását.

Lantos Anikó fesztiváligazgató az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a május 7. és 11. között tartandó szemle öt napja alatt tíz produkció, öt nagyszínpadi és öt stúdióelőadás látható. Kiemelte: ez alkalommal minden előadást közönségtalálkozó követ, amelyen a produkciók alkotóival találkozhatnak az érdeklődők. Ez fontos a határon túli magyar társulatok számára, akik szeretnék megismerni a budapesti közönséget - tette hozzá.

Bereményi Géza, a színház igazgatója az MTI-nek elmondta: a színház életében fontos szerepet játszik a harmadik alkalommal megszervezett határon túli színházak szemléje. Kiemelte: a kultúrának fontos része a színházművészet, a magyar nyelvű kultúra legfontosabb letéteményesévé váltak most a magyar színházak. A határon túli színházak meghívásával a magyar kultúra egységét mutatjuk - fogalmazott.

Lantos Anikó a kiállítás sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitóján elmondta: Németh László sepsiszentgyörgyi születésű grafikus plakátkiállítása a szemle kísérőrendezvényeként a színház előcsarnokában látható a programsorozat végéig.

Németh László 2010-ben kapott először megbízást a nagyváradi Szigligeti Színháztól plakátok készítésére és azóta is a színház grafikusaként dolgozik. A művész az MTI-nek elmondta: a kiállításra a számára legkedvesebb 18 plakátot választotta ki. Mint mondta, a színházi plakáttervezésnél az első kérdése mindig a rendezőnek szól: mit szeretne mondani a darabbal, mit üzen a közönségnek. Beszélgetnek, kiemelnek együtt néhány főbb szimbólumot, ezt követően gondolkozik egyedül a plakáton és néz próbát, ha van rá lehetőség.

Lantos Anikó elmondta: a szemlén a nagyszínpadon először a kassai Thália Színház mutatkozik be Egressy Zoltán Portugál című darabjával, amely palóc tájszólásban látható Dudás Péter rendezésében.

A szemle május 8-án, csütörtökön a Komáromi Jókai Színház előadásával, Az arany ára című darabbal folytatódik: Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi adaptációja Bagó Bertalan rendezésében látható. Bereményi Géza elmondta: a piacon játszódó darabban a társulat szinte minden színésze szerepel, az előadást teltházakkal játsszák. Az eddigi bemutatók alapján elmondható, hogy a színészek és a közönség is ismerősként üdvözlik a darabban megjelenő figurákat - tette hozzá a szerző.

Május 9-én, pénteken a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadását, Tamási Áron Vitéz lélek című művét Török Viola rendezésében a Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével tűzik műsorra.

Május 10-én, szombaton a Csíki Játékszín előadását, Gogol A revizor című komédiáját láthatja a közönség Parászka Miklós rendezésében. A szemlét a nagyszínpadon az Újvidéki Színház zárja Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájával, amelyet Anca Bradu rendezett.

Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház produkciója, Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabja, Tapasztó Ernő rendezése kezdi a programot. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című darabjával az író rendezésében.

Május 9-én, pénteken a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája látható Sebestyén Aba előadásában, Sorin Militaru rendezésében. Május 10-én, szombaton a Zentai Magyar Kamaraszínház adja elő Bertolt Brecht Koldusoperáját László Sándor és Balázs Áron rendezésében.

A szemle utolsó stúdióelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Martin McDonagh Leenane szépe című tragikomédiája, a darabot Upor László állította színpadra.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Bár jelenleg nagyjából járható a Hormuzi-szoros, mégis a lezárásával kapcsolatos félelmek mozgatják továbbra is az olaj árát. A térségben már március óta jelentősen visszaesett a hajóforgalom. De vajon mi mozgatja most leginkább a piacot: a ténylegesen kieső olajmennyiség, vagy az a kockázat, hogy a Hormuzi-szoroson bármikor újabb zavar keletkezhet? A lehetséges forgatókönyvekről Mohos Kristóf, a Portfolió energiapiaci szakértője beszélt az InfoRádióban.

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Ütik tovább a forintot, már odalett teljesen az erősödés

Ütik tovább a forintot, már odalett teljesen az erősödés

A forint délelőtt némileg erősödni tudott a vezető nemzetközi tartalékvalutákkal szemben, amiben a Hormuzi-szoros újbóli megnyitásáról szóló hírek és az olajárak csökkenése játszhatott szerepet. A magyar fizetőeszköz árfolyama szempontjából ugyanakkor a nap legfontosabb eseménye az irányadó kamat szinten tartása és az MNB inflációs céljának 2,5 százalékra mérséklése volt. A hírekre az euró árfolyama 360 forint alá erősödött, de Varga Mihály sajtótájékoztatóját követően fordulat jött a piacokon és a közös fizetőeszköz árfolyama a hétfő esti szintek fölé gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×