Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.23
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Magyar versenyző a lausanne-i balettverseny középdöntőjében

A Magyar Táncművészeti Főiskola VI. évfolyamos hallgatója, Kovács Kristóf bejutott a rangos lausanne-i nemzetközi balettverseny 28-as középdöntőjébe. A megmérettetés végső szakasza 2014. január 26. és február 1. között lesz a svájci városban.

Kovács Kristóf a főiskola mindössze 16 éves, de már 186 centiméter magas hallgatója, évfolyamvezető balettmestere Macher Szilárd. Az intézmény MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleménye szerint a lausanne-i versenyen még nem indult ilyen fiatal magyar versenyző.

A tehetséget több hazai induló közül videóanyag alapján választotta ki a nemzetközi zsűri az előválogatások során. A középdöntőben a helyszínen bizonyítania kell klasszikus és modern technikákra épülő repertoárdarabokban is, ezek listáját a szervezők határozták meg.

Kovács Kristóf egyebek mellett a Coppélia című balett férfi variációjával indul a versenyen. A fiatal táncos az erős mezőnyben a legnagyobb ellenfeleknek az utóbbi időben magas szakmai színvonalat és kiemelkedő technikai bravúrokat bemutató ázsiai, főleg japán és kínai versenyzőket tartja, de úgy látja, sokat tudnak a brazil, az amerikai és a francia táncosok is.

A patinás, immár 24. évadát futó lausanne-i verseny a balettnövendékek nagy kiugrási lehetősége, amely komoly tapasztalatokat kínál. Az egy hétig tartó esemény alatt a versenyzők elismert tanárok, mesterek irányítása alatt dolgoznak, részt vesznek kurzusaikon, tréningjeiken.

Az utóbbi időben a legnevesebb európai tánciskolák ez alapján ajánlanak a felbukkanó tehetségeknek ösztöndíjakat, utánpótlást biztosítva intézményüknek és a nagyobb balett társulatoknak.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×