Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
315.86
bux:
153814.85
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Húszperces taps búcsúztatta az Alföldi-korszakot

Mintegy húszperces tapssal búcsúztatta a közönség a Nemzeti Színház Alföldi Róbert nevéhez fűződő korszakát a társulat utolsó előadásán szombaton.

A Mephisto című produkció végén a játszó színészek mellett a társulat többi tagja, köztük az igazgató is meghajolt a színpadon. A Nemzeti Színház törzsközönsége meglepetéssel készült: a taps leállt, a nézők "Köszönjük!" feliratú papírokat emeltek fel, a balkonról három transzparenst lógattak ki a köszönjük felirat mellett a darabból vett idézetekkel: "jog az élethez és a szabadsághoz", valamint "to be, or not to be" felirattal, és élő trombitaszóval, az Il silenzioval búcsúztak a társulattól. A szűnni nem akaró tapsnak a vasfüggöny leeresztése vetett véget.
Alföldi Róbert utolsó Nemzeti Színház-beli rendezését, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló Mephistót a májusi bemutatót követően tíz alkalommal játszották.

A Nemzeti Színházban az évad utolsó napján, június 30-án az elmúlt öt év lezárásaként búcsú gálaestet tartanak, amelyen írók, költők, zenészek, színészek köszönnek el a színház elmúlt korszakától.

A CSAK - Akciócsoport a kultúráért szervezésében, Mohácsi János rendezésében megvalósuló rendezvényre a jegyek már elfogytak ugyan, de a nézőket várják a színház előtti parkba is, ahol kivetítőn követhető a műsor, valamint alkalmat adnak a közönség és a művészek találkozására is.

A gálaest várhatóan tíz óráig tart, majd a színház előtti téren folytatódik a rendezvény. A kivetítőn régebbi darabokból összeállított montázs látható, a szabadtéri színpadon zenészek játszanak. A program éjfélkor fejeződik be.

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×