Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.53
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Megvannak a Kaszás Attila-díj jelöltjei

Borovics Tamás, Nyári Oszkár és Vass György jutottak a Kaszás Attila-díj harmadik fordulójába; a három színművész közül a közönség választja ki azt, aki a júniusi gálán átveheti az elismerést.

Immár hatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amelyet 2008-ban alapított Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és a MOZAIK Művészegyesület. A díj magyar nyelven játszó színészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja.

"Ez egy olyan díj, amelyet nem egy kuratórium, nem a politika vagy a hatalom oszt ki, hanem a szakma maga dönt róla" - mondta el Pokorni Zoltán az elismerés odaítéléséről tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón. Mint közölte: Borovics Tamás a Szegedi Nemzeti Színház, Nyári Oszkár a kaposvári Csiky Gergely Színház, Vass György pedig az Újszínház társulatának tagja.

Szűcs Gábor, a MOZAIK Művészegyesület elnöke felidézte, hogy az első két fordulóban a hazai és határon túli színházak művészei maguk közül választották ki a díjazottról döntő közönségszavazás három jelöltjét. Az érdeklődők mostantól a www.kaszasattiladij.hu honlapon, majd májustól sms-ben és telefonon is voksolhatnak; a díjat júniusban a Pécsi Országos Színházi találkozón adják át.

A jelöltek bemutatása után a MOM Kulturális Központban kiállítás is nyílt a 2007-ben elhunyt művészről. A tárlatot megnyitó Halász János kultúráért felelős államtitkár emlékeztetett: a kiállítás címe - Embernek lenni nem szerep - egyben a díj jelmondata is.

"Bár Kaszás Attila szakmájából és tehetségéből adódóan szinte mindig szerepet játszott (...), jósága a természetéből következett" - hangsúlyozta, hozzátéve: ezt igazolják a színművész életét felidéző képek és tárgyak is.

Kaszás Attila "személye sajnálatos halála óta kovászként hat, megmutatja, hogy milyen összetartó ereje van a művészetnek, hogy a tehetség ereje milyen messzire ható dolgokra képes. Kaszás Attila emlékének olyan ereje van, hogy a színésztársadalmat összefogásra, egyetértésre ösztönzi" - méltatta a színművészt Halász János.

A Nemzeti Színház, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Vígszínház, valamint a színésztársak, barátok fényképeiből, írásos visszaemlékezéseiből és tárgyi emlékekből összeállított kiállításnak április 30-ig a MOM Kulturális Központ, majd a XII. kerületi polgármesteri hivatal Folyosógalériája ad otthont.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×