Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Egy luxushajó vagy jacht úszik a tengeren a naplementében.
Nyitókép: Unsplash

Luxushajókázásnak tűnhet, valójában embercsempészet zajlik

A brit hatóságok ukrán állampolgárokat füleltek le, akik „VIP embercsempész útvonalat” üzemeltettek, és luxushajókázásnak álcázva illegális bevándorlókat csempésztek be az Egyesült Királyságba a La Manche csatornán keresztül – számolt be róla a Migrációkutató Intézet.

A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) közleménye szerint a hatóságok 2025 júliusában tartóztatták le Vladyslav C. és Oleksandr Y. ukrán állampolgárokat, miután jachtjukat az Egyesült Királyság felségvizein feltartóztatták, majd Gosport kikötőjébe kísérték – írja sajtóközleményében a Migrációkutató Intézet.

A fedélzeten a kétfős személyzet mellett öt migráns − négy albán férfi és egy vietnámi nő − tartózkodott, akiket irregulárisan próbáltak az országba juttatni. Az egyik utas vallomása szerint 16 ezer fontot (7,2 millió forint) fizetett az átkelésért, míg egy másiknak 13 ezer fontot (5,9 millió forint) kellett volna fizetnie érkezéskor.

A hatóságok szerint a csempészek egyfajta „VIP-kompszolgáltatást” nyújtottak, amiért szabadságvesztésre ítélték őket.

„Többnyire csupán néhány migránst visznek át a csatornán, ezért azonban prémiumdíjat számítanak fel” − magyarázta a módszer lényegét Saju Sasikumar, az NCA egyik főtisztje. A jachtok és kisebb luxushajók ugyanis csökkentik a lebukás kockázatát: a migránsokkal zsúfolt gumicsónakoknál kevésbé feltűnőek, így könnyebben juthatnak el a dél-angliai kikötőkbe. A módszer tehát korántsem új, de továbbra is hatékony, és a hatóságok szerint súlyos biztonsági kockázatot jelent.

A spanyol rendőrség az Europollal közös akcióban 2025 nyarán olyan embercsempész-hálózatot számolt fel, amelynek tagjai több mint egymillió eurót fordítottak a csempészutakhoz használt flottára. A hatóságok 15 nagy teljesítményű motorcsónakot foglaltak le, melyeket 200 és 425 lóerő közötti motorokkal szerelték fel. A csempészek fejenként akár hétezer eurót is elkértek a migránsoktól egy Algériából Spanyolországba tartó útért.

A luxus-embercsempészet mára globális jelenséggé vált, a mexikói drogkartellek már 2024-ben is 15 ezer dolláros „VIP-csomagokat” kínáltak az illegális bevándorlóknak, akik a szolgáltatás keretében földalatti alagúthálózaton keresztül jutottak be az Egyesült Államokba.

Míg egy kilogramm kokainon 1500 dollárt lehetett keresni − súlyos büntetést kockáztatva −, addig egyetlen migráns után 6-15 ezer dollár bevételhez juthattak, ráadásul kisebb lebukási kockázattal. A Biden-kormány időszakában a mexikói drogkartellek tevékenységük mintegy 60-70 százalékát terelték az embercsempészet irányába, részben háttérbe szorítva a kábítószer-kereskedelmet. A „VIP-migránsok” azonosító kódot kaptak, amely jelezte, hogy melyik kartellnek fizettek, így csökkentve annak esélyét, hogy korrupt rendőrök vagy rivális bűnszervezetek zaklassák őket.

A nemzetközi adatok alapján a migránscsempészetben továbbra is a tömeges, olcsóbb és rendkívül veszélyes átkelések dominálnak, jóllehet e szervezett bűnözői szegmensben egy szűkebb, jóval drágább szolgáltatói kör is jelen van.

A brit Oxford Migration Observatory 2026. január 30-i összefoglalója szerint a La Manche csatornán továbbra is a „fapados”, gumicsónakos átkelések a legjellemzőbbek.

A vízi úton zajló irreguláris migráció ugyanakkor változatlanul rendkívül veszélyes – írja a Migrációkutató Intézet, hozzátéve, hogy 2026 első hónapjai a Földközi-tengeren valaha feljegyzett legtöbb halálozást hozták: március 16-ig legalább 682 ember tűnt el a habokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×