Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
326.45
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Truth Social/Donald J. Trump

„A segítség úton van” – így tüzeli Donald Trump az iráni tüntetőket

„Iráni hazafiak, folytassátok a tiltakozást - foglaljátok el az intézményeiteket!!!”

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.

Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében Donald Trump azt írta, hogy „a segítség úton van", valamint közölte, hogy addig minden találkozót törölnek iráni tisztségviselőkkel, amíg a „tüntetők esztelen öldöklése meg nem áll".

„Iráni hazafiak, folytassátok a tiltakozást - foglaljátok el az intézményeiteket!!!” - fogalmazott az elnök. Egyben arra kérte őket, hogy jegyezzék fel a "gyilkosok és erőszakoskodók" nevét, akik súlyos árat fizetnek majd.

Donald Trump hétfőn, szintén a közösségi oldalán azt közölte, hogy azonnali hatállyal 25 százalékos vámot rendelt el minden olyan országra, amely kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn Iránnal.

A Fehér Ház szóvivője hétfőn azt mondta, hogy iráni kormánytisztségviselők a hétvégén tárgyalást kértek az amerikai kormányzattól. Karoline Leavitt hozzátette, hogy a diplomáciai kapcsolatfelvételért Steve Witkoff elnöki különleges megbízott felel.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átszervezik a betegellátást: megszűnhetnek az alacsony esetszámú osztályok

Átfogó, szerkezeti reformra készül a kormányzat a magyar egészségügyben, mivel a rendszer hatékonysági és minőségi problémái kizárólag pluszforrások bevonásával nem orvosolhatók. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője szerint a jövőben bevezetik az értékalapú finanszírozást, regionális szintre emelik az ellátásszervezést, és kiemelt hangsúlyt kap a betegutak tudatos menedzselése is. A legfontosabb jogi és szervezeti alapokat még az idei év végéig, de legkésőbb 2027 elejéig megteremtik - írja a Népszabadság a Magyar Zene Házában rendezett tanácskozásról tudósítva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×