Az új, könnyű vadászgép életnagyságú makettjét még Vlagyimir Putyin elnöknek is megmutatták a moszkvai MAKS 2021 hadiipari kiállításon. A Szuhoj tervezőiroda nagy reményeket fűzött a géphez, amelyet a nyugati, ötödik generációs harci repülők, mint az F-35, F-22, olcsó alternatívájának szántak.
Az egy hajtóműves, lopakodó technológiájú, fejlett elektronikával felszerelt repülőt mind légvédelmi, mind pedig csapásmérő feladatokra tervezték. A gép sárkányát úgy alakították ki, hogy radarokkal csak nehezen lehessen felderíteni. Szokatlanul jelentős szárnyfelülete arra utal, hogy a Szu-75 nagy magasságban is képes harcolni, de a földközeli repülés sem jelentene gondot számára. Megjelenésében a Szuhoj új gépe nagyon hasonlít a Boeing X-32-re, amely a Lockheed Martin F-35-össel szemben maradt alul az amerikai légierő pályázatán.
Sajátos módon az oroszok egyszerre két, ötödik generációs harci gép fejlesztési programot próbáltak futtatni. Ennek oka, hogy a moszkvai hadvezetés mindig is kétféle, egy nehéz, légi fölény, és egy könnyű, frontvadász megoldásban gondolkodott. Úgy képzelték, hogy ha kitör a harmadik világháború, akkor a nagy hatótávolságú, légfölény-vadászgépeik – jelen esetben a Szu-27/35 – valahol Franciaország atlanti partvidéke fölött csapnának össze a NATO légierejével. Eközben a lendületesen nyugat felé törő szárazföldi erők feje felett a könnyű, frontvadászgépek – mint amilyen a MiG-29-es – biztosítanák a légteret.
Amikor az 1990-es években az Egyesült Államokban megindult az új, ötödik generációs harci gépek fejlesztése, az oroszok lépéskényszerbe kerültek. Bár az évtized végén ők is belengették a maguk ötödik generációs harcigép-fejlesztését, a Szovjetunió felbomlását követő gazdasági válság miatt erre nem volt elég pénzük. Hosszú évekig tartó szünetet követően tudták csak folytatni a projektet. Az időközben Szu-57-es típusjelet kapott gép első példánya így csak 2010. január 29-én tudott felszállni, ám a fejlesztés azóta is rendkívül vontatottan halad. Noha hivatalosan már 2021-ben hadrendbe állt, még mindig csak 14 darab létezik belőle, ráadásul azok is többféle változatban.
Nyilván ennek a fejlesztésnek a lassúsága is indokolta, hogy a Szuhoj előrukkoljon egy kisebb, olcsóbb, de azért mégis ötödik generációs harci gép terveivel. Csakhogy azt már a legelején tudni lehetett, hogy erre sincs elég pénz, így a kezdetektől külföldi partnert kerestek, aki legalább felerészben állná a költségeket. Arra számítottak, hogy a hagyományosan orosz fegyvereket vásárló országok valamelyike lát majd fantáziát az új repülőgépben, de csalódniuk kellett, mert bár több érdeklődő is akadt, végül egyikük sem kötelezte el magát.
Azt gondolhatnánk, hogy az ukrajnai háború új lendületet adhatott a Szu-75-nek, ám épp az ellenkezője történt. Ugyan az orosz hadiipar felpörgött, ám a termelés olyan fegyverekre korlátozódik, amelyekre a harctéren a legnagyobb szükség van. Így a tüzérségi rendszerek, a drónok és a különféle rakéták gyártása élvez abszolút elsőbbséget. Mivel a légierőben jelenleg szolgáló Szu-35-ös vadászgépek és Szu-34-es bombázók mennyisége, illetve minősége az ukránokkal szemben elegendőnek látszik, nincs is szükség új gépekre.
Ukrajna lerohanása miatt az Oroszország ellen bevezetett szankciók ugyancsak jócskán visszavetették a programot. Egyre nehezebb, ha nem teljesen lehetetlen már hozzájutni a fontos, nyugati elektronikai alkatrészekhez. Márpedig ezek nélkül megvalósíthatatlan a beígért fejlett műszerezettség, repülési és harcvezetési rendszer. Ugyan Kína igyekezett belépni a nyugati szállítók helyére és a teljes orosz mikrochipimport mintegy 80 százaléka már onnan származik, de a minőség nem ugyanaz. Főleg, hogy a kínaiak nem is adják át a legfejlettebb chipjeiket az oroszoknak.
Azonban az új harci repülő fejlesztéséhez a legjobban mégiscsak a pénz hiányzik. Ahogy a 19FortyFive szakírója, Caleb Larson kiderítette a források jelentős része másra kell. Nemcsak a már említett rakétákra, drónokra és ágyúkra, hanem egyre több pénz megy el az Ukrajnában elesett katonák családjainak támogatására, és a harcokban megnyomorodott veteránok ellátására. Így hát se pénz, se kulcsfontosságú elektronikai alkatrészek, se valódi akarat nincs a Szu-75 megvalósítására.
Nagyon úgy áll a helyzet, hogy az egyetlen, élethű maketten kívül még prototípus sem fog épülni a gépből. A Szu-75 Sakkmatt nem egy másik vadászgéptől, hanem a rogyadozó orosz gazdaságtól kapott végül is mattot.
