Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
319.7
bux:
151422.06
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Törvényszéki szakértő gyűjti be a bizonyítékokat egy bűntény helyszínén.
Nyitókép: Getty Images/gorodenkoff

Iskolai lövöldözés volt Törökországban, a merénylő magával is végzett

Legkevesebb 16 ember, köztük több középiskolás sebesült meg egy iskolai lövöldözésben a törökországi Sanliurfa tartományában kedden, az elkövető magával is végzett – jelentette be a tartomány kormányzója.

Hasan Sildak a sajtónak elmondta, a 19 éves lövöldöző az iskola egykori diákja volt és végül saját maga ellen fordította fegyverét. Hozzátette, hogy 12 sebesültet a tartományban lévő Siverek körzet kórházában ápolnak.

Az NTV török televízió úgy tudja, az egyik megsebesült tanár súlyos állapotban van.

A Hürriyet című török lap úgy tudja, a fiú többeket túszul ejtett, mielőtt végzett volna magával.

A Demirören hírügynökség úgy tudja, az elkövető – akinek a motivációja egyelőre ismeretlen – reggel hatolt be az iskolába és válogatás nélkül lőtt a bent tartózkodókra.

Az ilyen jellegű incidensek viszonylag ritkák Törökországban, ahol helyi szervezetek becslései szerint egyébként több tízmillió lőfegyver van forgalomban, nagyrészt illegálisan.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×