Infostart.hu
eur:
385.88
usd:
330.74
bux:
118490
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pixabay

Elviselhetetlenül nehéz - Szófiát bírói döntéssel adták oda biológiai szüleinek

Biológiai szüleinek ítélte a bíróság a kórházban, a lombikbébiprogram folyamán elcserélt magzatból született kislányt Izraelben vasárnap.

Egy genetikai teszt elvégzése nyomán véletlenül fedezték fel egy előrehaladott állapotú, a terhességnek már a harmadik harmadában járó nőnél, hogy nem a saját magzatával viselős. Egy évvel ezelőtt az izraeli Asszúta kórház lombikbébiprogramjában részt vevő párok között megtalálták az időközben megszületett - jelenleg már kétéves - kislány biológiai szüleit.

A gyermek elhelyezéséért per indult, mert mindkét szülőpár igényt tartott a kisbabára.

Oved Eliasz bíró a most kihirdetett ítéletben azt írta, hogy két részletes szakértői véleményt is továbbítottak neki, az egyik szakértő a gyermek nevelőszüleinél hagyását kérte, a másik pedig azt javasolta, hogy adják át biológiai szüleinek.

A bíró úgy döntött, hogy Daniel Gottlieb pszichológus álláspontját fogadja el, amely szerint "a lány átadása genetikai szüleinek és a velük élés előnyei meghaladják azt a kárt, amelyet a gyermek kiemelése okoz eddigi családjából".

A pszichológus szerint mindazonáltal az elválasztást a nehézségek enyhítésének érdekében "fokozatosan, felügyelettel és intelligensen" kell végrehajtani, a két szülőpár együttműködésével.

A „hiba miatt életed első éveiben velük nőttél fel, akikkel időről időre találkozunk” története és narratívája könnyebben befogadható, mint a másik történet, ha a nevelőszüleinél növekedne fel, amely szerint „tévedésből nőttél fel velünk, és időnként találkozol a genetikai szüleiddel”, amit a bíró szerint "elviselhetetlenül nehéz" lenne elfogadni.

A pszichológust az is a gyermek átadásának javaslására ösztönözte, hogy miközben a nevelőszülők tagadták a biológiai szülők jelenlétét az - izraeli médiában Szófia néven szereplő - kislány jövendő életében, a biológiai szülők empátiát fejeztek ki a nevelőszülőkkel szemben, és nem zárták ki a jövőbeni kapcsolatot velük.

Az édasanya, aki megszülte és eddig nevelte a babát, megdöbbenését fejezte ki az ítélet miatt, és bejelentette, hogy fellebbeznek.

"Szófia hazatér, hogy a családdal éljen, ahol meg kellett volna születnie. Mindent megteszünk, hogy megvédjük, és békében neveljük. Boldogok vagyunk, és várjuk a pillanatot, amikor végre megölelhetjük a lányunkat, és ő is megölel minket oly hosszú idő után" – mondták a genetikai szülők.

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Az egészség az új GDP

Az egészség az új GDP

A bizonytalanságok korában a kormányok egyszerre küzdenek a költségvetés egyensúlyban tartásával és a növekedés folyamatos fenntartásának kihívásával. De vajon ilyen zord körülmények között miért érdemes teher helyett mégis inkább a gazdaság motorjaként tekinteni az egészségügyre? Dr. Peter Ahnesorg, a Roche Hungary ügyvezetőjével eredtünk a kérdés nyomába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×