Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az iráni főváros, Teherán látképe 2024. október 26-án hajnalban. Iráni célpontokat támadott az izraeli légierő október 26-án hajnalban. A légitámadás több órán át, több hullámban tartott, a gépek katonai célpontokat, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszereket bombáztak.
Nyitókép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Két emberéletet követelt Izrael „kockázatos akciója”

Két iráni katona életét vesztette a szombat hajnalban Irán több területén katonai objektumok ellen végrehajtott izraeli légicsapásokban, a támadás ugyanakkor nem okozott jelentős károkat a katonai objektumokban – közölte a Tasnim iráni hírügynökség.

A jelentés szerint az izraeli erők Teherán, Huzesztán és Ilám tartományokban lévő katonai létesítményeket vették célba annak ellenére, hogy Irán korábban arra figyelmeztette Izraelt, kerülje az ország ellen irányuló „kockázatos akciókat”.

Teherán állítása szerint az integrált iráni légvédelmi rendszer sikeresen elhárította a több hullámban zajló hajnali támadássorozatot, amely így csak „korlátozott mértékben” okozott károkat Irán katonai infrastruktúrájában. A légitámadások két katona áldozata „harc közben” esett el – fűzték hozzá.

Az iráni külügyminisztérium közleményében a nemzetközi jog megsértésének nevezte a katonai célpontokra mért izraeli támadást és hangsúlyozta: „joga és kötelessége megvédeni magát a külső agresszív cselekményekkel szemben”. Hozzátették ugyanakkor, hogy Teherán „elismeri a regionális békével és biztonsággal kapcsolatos felelősségét”.

Az iráni állami média beszámolói szerint hajnalban robbanásokat és légvédelmi tevékenységet lehetett hallani Teherán közelében és a 15-20 millió lakosú főváros központjában is, felvételeket azonban nem mutattak a keletkezett károkról. A Farsz iráni hírügynökség szerint Teherántól délre és délnyugatra fekvő katonai támaszpontok voltak a támadások célpontjai.

Az iráni légügyi hatóság hajnalban lezárta az ország légterét, délelőtt – a légicsapásokat követően – azonban elrendelte a polgári légi közlekedés újraindítását – jelentette az IRNA állami hírügynökség.

Irán hetek óta készült egy izraeli válaszcsapásra, miután hadserege október 1-jén mintegy kétszáz ballisztikus rakétát lőtt ki a zsidó államra, megtorlásul a Teheránnal szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért. Korábban a Tasnim ügynökség egy meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, „nincs kétség afelől, hogy Izrael megfelelő választ fog kapni bármilyen akcióra”.

Az izraeli média beszámolói szerint az Irán ellen szombat hajnalban végrehajtott légitámadás több órán át, több hullámban zajlott, a harci repülőgépek Izraelt fenyegető katonai célpontok, elsősorban rakéta- és légvédelmi rendszerek ellen hajtottak végre légicsapásokat Iránban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×