Mint Csiki Varga Tamás az InfoRádióban rámutatott, nagyon időszerű az európai védelmi ipari stratégia elfogadása – a dokumentumot az Európai Bizottság márciusban mutatja be. Az ügy tízéves múltra tekint vissza, de az orosz–ukrán háború miatt keletkezett most – már napi aktualitású – nyomás az Európai Bizottságon és az uniós tagállamokon. Egy olyan dokumentumot érdemes a szakember szerint elképzelni, amely egy hosszú távú folyamat minden elemét megpróbálja a helyére tenni, magában foglalva

• a védelmi ipar különböző hosszú távú kutatás-fejlesztési projektjeit,
• a gyártást,
• a közös beszerzéseket,
• potenciálisan az exportot is az EU-n kívüli szereplőknek.

Ezek esetében viszont igencsak eltérő időtávok vannak.

Az európai védelmi ipar az elmúlt két évben nagyon hirtelen megnövekedett mennyiségi kereslettel találta szembe magát, legyen szó a lőszerek gyártásáról – ez most a "legláthatóbb" probléma –, vagy a légvédelmi rendszerek, a páncélos eszközök, a rakétafegyverzet, a harckocsielhárítók és sok minden más vásárlásáról.

"Ezeket úgynevezett off-the-shelf beszerzéssel – tehát mintha polcról vennénk le késztermékként – lehet gyorsan beszerezni, viszont ilyen nagy mennyiségű készletek nem állnak rendelkezésre az európai védelemipari kapacitásban sem, mert az elmúlt harminc évben nem nagy területvédelmi háborúra fegyverkezett Európa, és ennek megfelelően leépültek a gyártási kapacitások. És amikor gyorsan kell beszerezni, akkor ezeket külső gyártóktól tudják megvenni. Ezért vettek nagyon sokan amerikai eszközöket, illetve így jelent meg Európában például a dél-koreai fegyvergyártás, illetve annak a termékei: a lengyelek vettek nagy számú harckocsit, valamint repülőgépeket és tüzérségi eszközöket" – sorolta Csiki Varga Tamás.

A közös uniós stratégia azt akarja kiegyensúlyozni, hogy ezek a rövidtávú beszerzési igények ne emésszék fel azt az erőforrás-növekedést, az európai védelmi költségvetések elmúlt két évben tapasztalt és a következő pár évben is megtartani kívánt bővülését. Vagyis ha van pénz, akkor az európai védelmi ipar által gyártott termékeket vegyen Európa - szögezte le a szakember.

Mint mondta, a stratégia azért is fontos, mert a hosszú távú kutatás-fejlesztés (a következő generációs vadászrepülőgépek, a drónfegyverek, a műholdas rendszerek fejlesztése) forrásigényes, de abból piacképes termék majd csak 10-15-20 év múlva lesz. Ráadásul sok esetben nem is egy állami szereplő, hanem több együttműködő fél dolgozik együtt, ami miatt töredezett modell jött létre az európai védelmi iparban. Az ilyen csoportosulásokban benne vannak nemzetállamok az ő nemzeti szereplőikkel, gyáraikkal, illetve benne van néhány nagy, többnemzeti háttérrel rendelkező gyár (például a BAE Systems), amelyeknek van tőkéje, van technológiája és nemzetközi kapcsolatrendszere is, hogy a technológiai fejlesztést megoldja.

Közös beszerzés: jobb ár, nagyobb kompatibilitás, elosztott megrendelések

A közös beszerzésnek két nagyon fontos mozgatórugója van. Az egyik az, hogy nagyobb mennyiségben egységarányosan olcsóbban lehet vásárolni, és jobb a tárgyalási pozíció is. A másik pedig – ahogy a NATO-ban is elő szokott jönni érvként – az interoperabilitás, vagyis hogy az országok képesek legyenek közös műveletet végrehajtani, a rendszereik képesek legyenek együttműködni – mutatott rá Csiki Varga Tamás.

"Ez egy alapvető cél, és a legjobb megoldás az, ha ugyanazt az eszközrendszert rendszeresítik az egyes államok, ami pedig azt jelenti, hogy akár közösen is beszerezhetnék, ha már ugyanarról van szó. Ennek a szűk keretmetszete megint csak a gyártási kapacitás, mert ha olyan terméket néznek ki, amit csak egy gyár, egy nemzeti vagy védelmi ipari szereplő tud gyártani, akkor az lehet, hogy ötven év alatt se készülne el olyan mennyiségben, hogy az 8-10 európai államnál is hadrendbe állítható legyen. Ezért szokták a termelési kapacitásokat bővíteni, csak az elmúlt harminc évben minden ez ellen hatott, mert Európa nem fegyverkezett, illetve nem ezeket a területeket fejlesztette" – vázolta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa.

A megrendeléseket tehát lehetőleg el kell osztani. Ennek kulcseleme uniós részről az EDIRPA nevű program (az európai védelmi ipar együttműködésen alapuló beszerzés keretében történő megerősítését szolgáló eszköz; European defence industry reinforcement through common procurement act). Ez megpróbálja összehangolni a keresletet és a kínálatot:

• a tagállamok döntsék el stratégiai szinten, hogy milyen katonai képességre van szükségük (például mely harckocsitípusra) és abból mennyire
• utána legyen felmérve, hogy van-e ebből elegendő megvásárolható
• ha nincs, akkor derüljön ki, hogy mely szereplő(k) tudják azt legyártani - ha nagyobb mennyiségre van szükség, több cég jön majd szóba

Harckocsik közös beszerzése inkább hosszabb távon lehet realitás, rövid távon a jogalkotókat és a szakpolitikát például a lőszergyártás mozgatja. Ennek közös beszerzésére volt már kezdeményezés 2022-ben és 2023-ban, sőt, elfogadták a lőszergyártást támogató törvényt (röviden: ASAP), amely kifejezetten a közös lőszervásárlásról szól.

Mint Csiki Varga Tamás elmondta, a lőszereknél jobban le lehet bontani a beszerzést, mert nem csak egy olyan gyár van, mint a Leopard 2 gyártására a német Rheinmetall. Az EU által nagy mennyiségben venni kívánt 155 milliméteres lőszer (egymillió darabra szerződtek egyéves időtartamra, de ez csúszik) esetében több beszállító is szóba jöhet.

"A Rheinmetallnak is van ilyen lőszere, a norvégok Nammo nevű cége is tud ilyet gyártani. Van egy nagy nemzetközi konszern, a BAE Systems, brit központtal, ők szintén meg tudják oldani – itt az is fontos, hogy nem EU-országról van szó. A francia Nexter is szóba jöhet. Vagyis van négy-öt olyan nagy gyártó, amely kisebbekkel, akár kelet-közép-európai vagy más gyártási helyekkel kiegészítve tud versenyezni, és így el lehet osztani a forrásokat. Tehát valószínűleg valamilyen, nevezzük így, lőszerkoalícióvá áll össze a kínálati oldal is" – fogalmazott a szakember.

A kényszer nagy úr

Csiki Varga Tamás szerint az orosz–ukrán háború nyomán egyre inkább nyitottak a tagállamok a közös beszerzésre, mert azt látják, hogy a piac pillanatnyilag erősen keresleti. Főként azon országok motiváltak, amelyeknek nincs saját gyártási kapacitása, hiszen ők még azzal a tárgyalási helyzettel sem bírnak, hogy a saját nemzeti céget megpróbálják rávenni, hogy nekik termeljenek.

"Ha belátható időn belül szeretnék a lőszert, nem 10-15 éves megrendelési időkkel, akkor a közös lebonyolítás a legjobb esély"

– szögezte le.

Lesz-e uniós hadsereg?

Felmerült az is többször, hogy legyen közös uniós haderő is. Ezzel kapcsolatban Csiki Varga Tamás rámutatott: létrejöttének előfeltétele egy nagyon szoros európai uniós politikai együttműködés lenne, de láthatók ennek a mindennapi problémái.

"Ezt különböző integrációs körökként érdemes elképzelni, lényegében koncentrikus körökről van szó. Az első a gazdasági volt, amiből indult az egész európai integráció gondolata. Erre épült rá a politikai, és egy legspecifikusabb védelmi uniónak kéne ahhoz létrejönni, hogy a közös európai haderő mint az EU 27 hadereje létrejöhessen.

Ennek egyelőre nincsenek meg az integrációs feltételei.

Egyfajta alternatíva lehet, ha van egy olyan országcsoport – szerintem 10-12 országot, döntően az északiak és a nyugat-európaiak oldaláról, lehet azonosítani ilyen hajlandósággal –, amely ad hoc jelleggel, de rendszerezett együttműködés keretében, közösen cselekedne. Az más kérdés, hogy ezt mennyire lehetne EU-haderőnek nevezni, hiszen nem a huszonheteket képviselné. De arra, hogy akár ennek is még az évtized vége előtt intézményesített kerete legyen és valóban összeálljon, nem nagyon látok esélyt, mert ez nagyon időigényes folyamat akkor is, ha a politikai elköteleződés megvan. A harmadik eset pedig, ha nagy baj van, akkor ad hoc jelleggel lényegében a NATO európai tervezési pillérét, parancsnoki struktúráját és minden egyebet lennének kénytelenek használni, és ott nem az számítana, hogy van-e olyan, akinek politikailag most más nézetei vannak, hanem aki bajban van, az együttműködne, mert muszáj" – vázolta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa.