Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Párizs után a német városokban is célpontok lesznek a városi terepjárók

A francia főváros a nehéz városi terepjárók parkolási díjának megháromszorozására szavazott, a rendkívüli tarifa szeptemberben lép életbe, és egyelőre csak a látogatókra vonatkozik. Az emelés drákói, ugyanakkor az ötlet egyes német városvezetők számára sem idegen.

A francia főváros vezetésének szándéka és immár a lakosság jóváhagyása nyomán a nehéz városi terepjárók, az úgynevezett SUV-ok óránkénti parkolási díja a központban az eddigi 6 euró helyett 18 euróra emelkedik, a külterületeken pedig 4 euró helyett 12 euróba kerül majd.

A szavazáson mintegy 1,3 millió párizsi vett részt, a feltett kérdés a "Több vagy kevesebb SUV?" volt.

A parkolási díjak emelése mellett 54,5 százalék, ellene 45,5 százalék szavazott.

A maga nemében jelzésértékű ugyanakkor, hogy a voksoláson a párizsi polgárok alig 6 százaléka vett részt. Mindennek ellenére Anne Hidalgo párizsi polgármester meglehetősen elégedett volt.

"A párizsiak egy mozgalom élharcosai, sok város minden bizonnyal követni fogja példájukat" – hangoztatta a városvezető, aki környezetvédelmi és biztonsági okokat említett.

A forgatókönyv szerint a nehéz terepjárók különdíját csak a Párizsba látogatóknak kell majd fizetniük, a főváros lakosainak vagy a kereskedőknek nem. A tarifát az 1,6 tonnát meghaladó tömegű belső égésű motoros és hibrid, valamint a két tonnánál nagyobb tömegű elektromos modellekre kell alkalmazni.

A párizsi "újítás" alapjában nem idegen egyes német városok számára sem. A városközpontok általában szűkek,miközben az autók egyre nagyobb méretűek. Ez indította Hannover zöld párti polgármesterét arra, hogy a nagyobb méretű terepjárók, a SUV-ok számára magasabb parkolási díj mellett emeljen szót. Belit Onay szerint egyre erőteljesebb a nagyobb méretű és nehezebb autók irányába mutató tendencia, ezért állt elő azzal, hogy az ilyen autók esetében a parkolási díjak lépcsőzetes emelésére lenne szükség.

A polgármester hangsúlyozta a párizsi referendum irányadó fontosságát. Szerinte a szavazás bizonyítja, hogy – tekintettel a korlátozott közterületre – vitát kell folytatni a parkolási díjakról. Szerinte

ez olyan kihívás, amellyel minden nagy európai városnak szembesülnie kell.

Hannoverben jelenleg 2,60 eurót kell fizetni egy óra parkolásért, ami a mostani árfolyamon 1000 forintnak felel meg. Ha követik a párizsi mintát, az SUV-k esetében közel 8 euróra, nagyjából 3000 forintra drágulna.

Nem sokkal korábban a német környezetvédelmi szervezet (Deutsche Umwelthilfe) felszólította a német városokat, hogy vezessenek be magasabb parkolási díjat az egyre nagyobb SUV-ok esetében. A szervezet szerint ezek a nagy méretű terepjárók egyre inkább elzárják a járdákat és a zöldterületeket, és veszélyeztetik a gyalogosokat és a kerékpárosokat. "Meg kell állítani a SUV-ok megalomániáját" – fogalmazott a szervezet igazgatója.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×