Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
322.81
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
hacker  phishing scam during coronavirus pandemic cyber security concept
Nyitókép: thomaguery/Getty Images

Lecsaptak a katonai, közlekedési, olajszállítási célpontokat támadó hírhedt hackercsoportra

Az Egyesült Államok kormánya az elmúlt hónapokban ellentámadást indított egy veszélyes kínai hackercsoport ellen, amelyről korábban kiderült: a távközléstől a közlekedési vállalatokig számos amerikai, kritikus infrastruktúrával rendelkező szervezet után kémkedett.

A Reuters beszámolója szerint a kínai hackerek számos sikeres támadást hajtottak végre amerikai internetes célpontok ellen. A Volt Typhoon fedőnevű társaság már a nyugati világ érzékeny infrastruktúráját is veszélyeztette, hadi kikötőket, internetszolgáltatókat és közműveket próbált feltörni, illetve az amerikai üzleti élet résztvevőinek az életét is megkeserítette.

A kínai számítógépes kalózok tevékenységéről tavaly szerzett tudomást a nagyközönség, de az év vége felé már új módszereket használtak és annyira veszélyessé váltak, hogy a magánvállalatok kérésére az amerikai kormánynak is be kellett avatkoznia, és az FBI, valamint az amerikai igazságügyi minisztérium közös akcióban számolta fel a Volt Typhoon tevékenységét.

A brit hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó szakértők szerint nagy volt a veszélye annak, hogy a kinaiak még az amerikai haderőnek is súlyos károkat okozhatnak a csendes-óceáni térségben. Ha a hackerműveletek sikerrel jártak volna, akkor

egy Tajvan körüli konfliktus esetén jelentősen csökkent volna az USA védelmi képessége.

A Reuters emlékeztetett rá: Peking Kína részének tekinti a szigetet, ami miatt rossz szemmel nézi az Egyesült Államok és Tajvan szoros együttműködést.

Ugyanakkor a kínai vezetés mindvégig tagadta, hogy bármi köze lenne a hackercsoporthoz. Amikor tavaly májusban az USA, Új-Zéland, Ausztrália, Kanada és Nagy-Britannia közösen tiltakozott a Volt Typhoon tevékenysége miatt, a pekingi külügyi szóvivő, Mao Ning "kollektív dezinformációs kampánynak" nevezte a vádakat.

A Volt Typhoon hackerei sebezhető digitális eszközök – például routerek, modemek, az internethez csatlakoztatott biztonsági kamerák – felett vették át az irányítást szerte a világon, és ezek segítségével hajtottak végre később támadásokat érzékeny célpontok ellen – mondták el biztonsági kutatók a Reutersnek. Mindez úgy néz ki, mintha egy normális, belső felhasználó tevékenysége lenne - mutattak rá annak veszélylre, hogy így

olyan kulcsfontosságú "belépőkapukhoz" jutnak a hackerek, ahol nehezen észrevehető a jelenlétük.

Nem új keletű, hogy a kormányok és a kiberbűnözők úgynevezett botneteket használnak műveleteik álcázására. Ezt gyakran alkalmazzák, amikor egyszerre több célpontot támadnak, vagy ha el akarják titkolni a kilétüket.

Régóta és rendszeresen kémkedik egymás ellen az USA és Kína, de a Volt Typhoonhoz kötődik az eddigi legnagyobb felfedett kínai kiberkémkedési kampány az amerikai kritikus infrastruktúra ellen - írta a sajtó 2023 májusában nyugati hírszerző ügynökségek és a Microsoft beszámolója alapján.

A számítógépes cég elemzőinek akkori közlése, illetve az amerikai kormányzati Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség (CISA) szerint a kínai csoport olyan képességekkel rendelkezik, amelyekkel a jövőbeni válságok során megzavarhatják az Egyesült Államok és az ázsiai régió közötti kritikus kommunikációs infrastruktúrát.

Az addigi támadások a beszámolók alapján olaj- és gázvezetékeket, víz- és erőműveket, közlekedési és kommunikációs cégeket értek el.

A Volt Typhoon támadásai 2021-ben kezdődtek, és a legtöbbször az Egyesült Államok számára katonai stratégiai jelentőségű helyszíneken történtek. A fent említett kritikus infrastruktúra mellett más ágazatokra is kiterjedtek, mint például az építőipar, az oktatás vagy a gyártás.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a technológiai szabályozás szigorodásával és az adatközpont-beruházások lassulásával kapcsolatos félelmek váltottak ki eladási hullámot, a nap során viszont a választás körüli bizonytalanság enyhülével együtt egyre feljebb kerültek a vezető indexek. Európában a mérsékelt reggeli emelkedés délutánra komoly raliba fordult át, és az amerikai tőzsdéken is igen jelentős felpattanást lehet látni. A jó nemzetközi hangulatból a magyar piac is kiveszi a részét, határozott pluszban van a BUX, az OTP pedig egy ponton 4 százalékos emelkedésben is volt. Más eszközosztályokban is látható a hangulatjavulás, a kötvényeket is elkezdték venni, a kriptók is felpattantak, és a nemesfémeknél is jelentős emelkedést lehet látni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×