Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
flashers of a police car
Nyitókép: Oleksandr Filon/Getty Images

Rémes dolgot művelt a holttestekkel a temetkezési vállalat

Holttestekkel kereskedő bűnözői csoportot számoltak fel a spanyolországi Valencia városában – közölte a spanyol rendőrség hétfőn.

A hatóság tájékoztatása szerint egy temetkezési vállalat munkatársai dokumentumokat hamisítottak meg annak érdekében, hogy holttesteket vihessenek el kórházakból és idősotthonokból, és ezeket

egyetemeknek adták el tudományos kutatás céljából 1200 euróért (448 ezer forint).

A csoport hozzátartozó nélküli vagy külföldi állampolgárságú elhunytakat keresett azért, hogy az ügyletet később senki se vitathassa - olvasható a rendőrség közleményében.

A nyomozás tavaly év elején indult, miután a hatóságok számára nyilvánvalóvá vált, hogy egy holttestet illegálisan vitt el a temetkezési vállalkozó az egyik egészségügyi intézményből.

Az elhunyt férfi szülővárosában kapott volna szociális temetést, így derült ki, hogy a halottasházi regisztrációt és az anyakönyvi nyilvántartónak leadott dokumentumokat is meghamisították.

Egy másik esetben pedig egy idősotthonban elhalálozott férfiről derült ki, hogy alig három nappal a halála előtt ajánlotta fel a testét tudományos célokra, amikor súlyos kognitív károsodás miatt már nem volt szellemi teljesítőképességének teljes birtokában.

A rendőrség kiderítette, hogy az elkövetők csaltak a hamvasztásokkal is;

a tudományos vizsgálatok befejezését követően az egyik egyetemnek például több mint 5 ezer eurót (1 millió 870 ezer forint) számláztak ki 11 test elhamvasztásáért, csakhogy a városi krematóriumok jegyzékében ezek nem szerepeltek. Előfordult, hogy több személy földi maradványait egy közös koporsóban hamvasztották el, miközben mindegyiket külön számlázták ki az egyetemnek.

A rendőrség őrizetbe vette a temetkezési vállalat két vezetőjét, akik ellen csalás miatt indult eljárás, a cég két másik munkatársát okirat-hamisítással vádolják.

Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×