eur:
402.37
usd:
371.5
bux:
91415.63
2025. március 29. szombat Auguszta
Nyitókép: US Military Patriot/YouTube

Kényes helyen bukkant fel egy amerikai romboló

Amerikai hadihajó érkezett a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére szombaton – jelentette be az Egyesült Államok hetedik flottájának parancsnoksága, hozzátéve, hogy a műveletet a hajózási szabadság jegyében hajtották végre.

A Hopper nevű romboló a Hszisa-(Paracel-)szigetek közelében járt. A területre Kína mellett Tajvan és Vietnam is igényt tart.

A flotta közleménye szerint a művelettel fel akarták hívni a figyelmet a nemzetközi jog által a térségben engedélyezett szabad tengeri közlekedésre, amit a parancsnokság szerint Kína korlátozni igyekszik.

Hangsúlyozták továbbá, hogy a térségen történő szabad áthaladáshoz bármely ország hajójának, köztük hadihajójának is joga van, hozzátéve, hogy az áthaladás engedélyhez kötése – amihez a három állam hadihajók esetében ragaszkodik – ellenkezik a nemzetközi joggal.

A kínai hadsereg törvénytelennek nevezte a romboló „kínai vizekre történő behatolását”.

A térségbe nem először érkezett amerikai hadihajó, a hetedik flotta pedig már korábban megerősítette, hogy végez „rutinműveletet a térségben”, kiemelve, hogy Washington „továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy minden légi és vízi úton jelen legyen, ahol a nemzetközi jog ezt megengedi”.

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadi célokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Száj- és körömfájásjárvány - Irgalmatlan szigor lép életbe az állatok terén

Például minden korlátozás alá eső terület esetében érvényes, hogy azokba fogékony állatokat tilos beszállítani, valamint az állatokat kivinni onnan.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.31. hétfő, 18:00
Demkó Attila
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×