A helyszíni beszámolók szerint még mindig számos, a Gázai övezet melletti településen tűzharcot vívnak az izraeli katonák az övezetből behatolt iszlamista fegyveresekkel, és vasárnap délután is indítottak Gázából rakétákat Izrael területére.
Az izraeli hadsereg vasárnap felszólította a Gázai övezet mellett huszonöt település lakóit hogy ideiglenesen, biztonsági okból hagyják el otthonukat, mert a behatoló iszlamista fegyveresek miatt ezek a helyek a leginkább veszélyesek.
Vasárnap megtalálták egy ismert izraeli labdarúgó, Lior Aszulin holttestét, aki részt vett a sivatagi technobulin, melynek látogatói között az izraeli beszámolók szerint mészárlást hajtottak végre az iszlamista Hamász szervezet fegyveresei. A negyvenhárom éves csatár 2019-ben vonult vissza az aktív sporttól.
Nyilvánosságra hozták a szombati harcokban elesett tizennyolc katona és harminc rendőr nevét. Különösen heves összecsapások voltak szombaton a szderóti rendőrőrs épületénél, melyet elfoglaltak az iszlamisták, majd visszaszereztek az izraeli egységek.
A számos országban terrorszervezetként nyilvántartott Hamász szombati támadásában megölt izraeliek száma hivatalos közléseket idéző televíziós jelentés szerint már hatszáz fölött van. Az egészségügyi tárca szerint eddig 2048 sebesültet szállítottak kórházba, akik közül az életveszélyes és súlyos sebesültek számát háromszázötvenre becsülik.
Jemeniek palesztin zászlót tartva demonstrálnak, hogy kifejezzék a palesztin iszlamisták iránti támogatásukat a jemeni fővárosban, Szanaában 2023. október 7-én, miután a Hamász palesztin iszlamista szervezet rakétaáradatot zúdított Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, és több tucat fegyverese hatolt be izraeli településekre. Az izraeli egészségügyi tárca október 8-i közlése szerint 2048 sebesültet szállítottak kórházba, akik közül az életveszélyes és súlyos sebesültek számát háromszázötvenre becsülik. MTI/EPA/Jajha ArhabA New York-i rendőrség egyik járműve áll egy manhattani zsinagóga előtt 2023. október 8-án. Az izraeli egészségügyi tárca október 8-i közlése szerint 2048 sebesültet szállítottak kórházba, akik közül az életveszélyes és súlyos sebesültek számát háromszázötvenre becsülik. MTI/AP/Mary AltafferPalesztin zászlókat tartó emberek ünnepelnek egy felvonuláson Isztambulban 2023. október 7-én, miután a Hamász palesztin iszlamista szervezet rakétaáradatot zúdított Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, és több tucat fegyverese hatolt be izraeli településekre. MTI/AP/Halil HamraIzraeli zászlót vetítenek a Brandenburgi kapura a szolidaritás jeleként Berlinben 2023. október 7-én, miután a Hamász palesztin iszlamista szervezet rakétaáradatot zúdított Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből, és több tucat fegyverese hatolt be izraeli településekre. MTI/AP/DPA/Fabian Sommer
A terrortámadásról és az annak nyomán kitört háborúról itt hallgathat meg részleteket:
A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.
Hogyan működik a munkaidőkeret 2026-ban? Mutatjuk a szabályokat, a havi munkaidő számítását, a túlóra elszámolását és a munkabér kifizetésének feltételeit.