Az izraeli hadsereg szombat éjjel és vasárnap reggel ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint északon a libanoni határnál - jelentette az izraeli hadsereg vasárnap reggel. Az amerikai elnök a sajtó előtt adott nyilatkozatban a Hamász fegyveres akcióját esztelen támadásnak nevezte, hangsúlyozva, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez.
A közlemény szerint a hadsereg éjjel légicsapásokkal felszámolta az iszlamista Hamász terrorszervezet tíz, harcokhoz infrastruktúrát biztosító létesítményét, köztük a titkosszolgálati központját, és egy, a szervezet légierejét szolgáló épületet.
Emellett lőtték a Hamász finanszírozására használt két bankfiókot, köztük a szervezet terrorista tevékenységének pénzügyeit segítő Iszlám Nemzeti Bankot, a szervezet első saját bankfiókját, az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet légifegyverek gyártására szolgáló létesítményét Gáza városában, és egy fegyverraktárat.
A hadsereg azt is bejelentette vasárnap reggel, hogy tüzet nyitottak Libanonban arra a területre, ahonnan néhány perccel korábban Izrael felé lövéseket adtak le az ország északi határvidékén.
Vasárnap reggel Dél-Libanonból rakétákat indítottak a Dov-hegy felé, melyekkel a hadsereg szerint egy olyan, a hegyen felállított nagy hatótávolságú radarberendezést próbáltak megsemmisíteni, amely a Libanonból és Szíriából érkező rakéták felderítését és nyomon követését szolgálja.
A hadsereg polgári védelmi osztálya és a rendőrség közösen segélyközpontot és telefonos segélyvonalat nyitott az eltűntek családtagjai számára. Éjjel már több tucat hozzátartozó hívása érkezett a repülőtér melletti központba, olyanoké, akik már több órája nem tudtak kapcsolatot teremteni szeretteikkel. Hozzátartozóik nem válaszoltak a telefonhívásokra és a kórházakban sem találták őket.
A hozzátartozók azonosításhoz szükséges adatokat közölnek a központ munkatársaival, illetve átadnak olyan tárgyakat - általában fogkeféket -, amelyekből DNS-mintát lehet venni.
Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács jóváhagyta a Hamász katonai és kormányzati képességeinek megsemmisítését célzó lépéseket - közölte az izraeli miniszterelnöki hivatal vasárnap. Izrael ezen lépések keretében leállítja az áram-, üzemanyag- és áruszállítást Gázába.
Szombaton a Gázai övezetet uraló terrorszervezetek fegyveresei nagyszabású, több ezer lövedékből álló rakétatámadást indítottak Izrael ellen, és a határkerítésen áttörve az övezet határának közelében izraeli településekbe hatoltak be, ahol megöltek legkevesebb háromszáz izraelit, és megsebesítettek több mint ezernyolcszáz embert, akik közül háromszáznegyvenöten súlyos-életveszélyes állapotban vannak. Emellett a Gázai övezetbe hurcoltak több tucat túszt, köztük katonákat és civileket, nőket és gyermekeket is. A szombati volt a legvéresebb Izrael elleni támadás az ötven évvel korábbi jóm kipúri háború óta.
Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az érdemi piaci kilábalás legkorábban 2027-ben várható - tudósított az Agrárszektor a CIB Bank agrárkonferenciájáról, amelyen a potál is jelen volt.
Brand - who faced seven charges in total - is told to expect a prison sentence "of some length". He also faces more rape allegations, it can now be reported.