Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Madrid voting for elections of the community for government. hand voting in a poll Getty Images
Nyitókép: Alfonso Sangiao/Getty Images

Lesz, ahol legalább 40 perccel tovább fog tartani a szavazás Szlovákiában

Az egyik pozsonyligetfalui (Petržalka) szavazókörben rosszul lett a választási bizottság egyik tagja, ezért kell meghosszabbítani a voksolás idejét.

Eva Chmelová, a belügyminisztérium népszavazásokért és választásokért felelős osztályának vezetőjének bejelnetését a pozsonyi Új szó ismertette. Az önkormányzat a közösségi hálón megerősítette, hogy 22.40-kor ér véget.

A portál ugyanakkor arról is beszámolt, hogy többen megsértették a választások szabályait azzal, hogy lefényképezték és a közösségi médiában közzétették a kitöltött szavazólapjukat. Ezzel kapcsolatban Marek Domin docens, alkotmányjogi szakértő, Alkotmánybíróság döntéseire hivatkozva azt mondta az Új szónak, hogy a választó ezzel nemcsak elárulja, kire szavazott, hanem bizonyítékot is szolgáltat róla.

Az Állami Választási Bizottság hozzáfűzte, nem lehet megakadályozni, hogy a szavazó lefényképezze az általa kitöltött szavazólapot, és nem is lehet szankcionál azért, ha szabadon úgy dönt, hogy azt nyilvánosságra is hozza. A törvény ugyanis nem rendelkezik erről. „Ugyanakkor ha a szavazólapot azzal a céllal fényképezi le, hogy igazolja, kire voksolt,

az bizonyítékként szolgál a választási korrupcióra.

Tehát ha az őt korrumpáló személynek így bizonyítja, hogy kire szavazott, akkor elképzelhető a büntetőjogi felelősségre vonás” – véli Domin. A választási bizottság viszont arra figyelmeztetett, ha a szavazó nyilvánosságra hoz egy lefényképezett szavazólapot, az még nem egyértelmű bizonyíték arra, hogy valóban úgy is szavazott, mint ami a felvételen látható.

A szavazás titkossága a szabad választójog egyik alapelve. „Azt szolgálja, hogy a választó úgy adhassa le a szavazatát, hogy senki ne deríthesse ki, kire szavazott, illetve kire nem” – tette hozzá Domin.

A választási bizottság már korábban is foglalkozott ezzel a témával. „Már több határozatban leszögezte, senki sem kényszerítheti a választót, hogy szolgáltasson bizonyítékot arról, kire szavazott” – közölte a belügyminisztérium sajtóosztálya.

Az elmúlt napokban már a közösségi hálón is megjelentek felvételek kitöltött szavazólapokról,

ugyanis a külföldről, levélben szavazók már megkapták postán a szavazólapokat. Sőt, a pártok és a jelöltek is terjesztenek ilyen felvételeket, köszönetet mondva a rájuk adott szavazatért. A korábbi választások napján is számtalan ilyen fénykép körözött a közösségi hálón.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×