Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
A 2020. május 12-én kiadott képen a Ryanair ír diszkont légitársaság repülőgépei állnak az angliai Stanstead repülőtéren 2019. augusztus 22-én. Sajtójelentések szerint a Ryanair ezen a napon bejelentette, hogy járatai 40 százalékát újraindítja júliustól. A koronavírus-járvány miatt kötelezővé teszik a védőmaszk viselését, valamint az utasoknak több adatot kell szolgáltatniuk a tartózkodási helyükre vonatkozólag.
Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver

Betelt a pohár a Ryanair belga pilótáinál

A brüsszeli Charleroi repülőtéren 88, hétfőn és kedden induló vagy érkező Ryanair járatot töröltek az ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt – írta hétfőn a The Brussels Times hírportál.

A Ryanair belgiumi pilótái és a fapados légitársaság között zajló nézeteltérés miatt ezen a nyáron korábban már kétszer is sztrájkba léptek a dolgozók: egyszer a július 15-16-i hétvégén, amikor mintegy 120 járatot töröltek, majd július 29-30-án, ami közel száz járatot érintett.

A pilóták továbbra is azt követelik a légitársaságtól, hogy állítsa vissza fizetésüket a koronavírus-járvány előtti szintre, mivel a vállalat a pandémia idején úgy döntött, hogy 20 százalékkal csökkenti a bérezésüket. A cég azóta ismét nyereséget termel, de a kért intézkedéseket továbbra sem hajtotta végre. A sztrájk további oka, hogy a Ryanair októbertől fel kívánja mondani valamennyi Belgiumban állomásozó pilótája munka- és pihenési rendjét garantáló kollektív szerződést, annak ellenére, hogy ez törvényellenes. A szakszervezetek és a Ryanair vezetősége közötti többszöri találkozó ellenére még mindig nem találtak kiutat a patthelyzetből.

A szakszervezetek a múlt héten nyílt levélben fordultak Alexandre De Croo szövetségi kormányzóhoz és Elio Di Rupo vallon miniszterelnökhöz. Elítélték, hogy a Ryanair „nem tartja be a belga szociális és munkaügyi jogszabályokat”, és találkozóra hívták a politikai vezetőket annak érdekében, hogy részletesen tájékoztassák őket a légitársaság visszaéléseiről.

A Ryanair Zaventemben is üzemeltet járatokat, de nem Belgiumban állomásozó repülőgépekkel. A légitársaság vezetősége tavaly ősszel úgy döntött, hogy bezárja brüsszeli bázisát, mert a fővárosi repülőtéren túl magasnak ítélték a viteldíjakat.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×