Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.13
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Fire hose on fire truck,Firemen equipment.
Nyitókép: Visoot Uthairam/Getty Images

Ezer kilométert gurultak, de a neheze csak most következik

Németországi testvérvárosától, Würzburgtól kapott tűzoltóautókat az ukrajnai Lviv – jelentették be pénteken.

A Bajorország tartományi nagyváros önkormányzatának közleménye szerint Christian Schuchardt főpolgármester kezdeményezésére három tűzoltóautót adtak át az ukrajnai városnak.

A szolgálatból kivont járműveket felújították, levizsgáztatták, új gumiabroncsokkal szerelték fel, majd a würzburgi városüzemeltető vállalat és a tűzoltóság szakemberei elutaztak velük a lengyel–ukrán határra, ahol egy rövid ismertető után a teljes tűzoltófelszereléssel és a vámügyi iratokkal együtt átadták őket a lvivi kollégáknak.

Az ilyen járművekkel általában rövid távolságokat tesznek meg, az állomástól a bevetés helyszínéig, ezúttal viszont 1150 kilométert kellett megtenni, a szokásos, óránkénti 70-80 kilométeres sebességgel. Az út három napig tartott, és a járművek az aggodalmak ellenére gond nélkül kiállták a próbát.

Ukrajna folyamatos orosz támadás alatt áll, és júliusban Lvivben is súlyos rakétacsapás ért egy lakónegyedet – mutatott rá a würzburgi városháza közleményében Christian Schuchardt. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hozzátette, hogy a három tűzoltóautó

„fontos segítséget nyújt testvérvárosunkban, és segít életeket menteni”.

Az Ukrajna nyugati részén, a lengyel határtól 70 kilométerre fekvő Lviv – az egykori Lemberg – eredetileg 720 ezer lakosú, de sok háborús menekültet is befogadott. A kelet-ukrajnai frontvonaltól ugyan több száz kilométerre terül el, de a 2022 februárja óta tartó háborúban számos alkalommal volt már támadás célpontja.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×