Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
311.56
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Halál Kárpátalján

Egy Kijev megyei turista életét vesztette a rahói járási Tiszaborkút (Kvaszi) községben, amikor az egyik gyalogos függőhíd részben leszakadt, és három ember húsz méter magasból a Fekete-Tiszába zuhant - jelentette több hírportál a Kárpátaljai Megyei Katasztrófavédelmi Főosztály közleményére hivatkozva.

A katasztrófavédelmi szolgálathoz augusztus 3-án, kijevi idő szerint 22 órakor érkezett bejelentés a balesetről. A függőhíd leszakadása következtében a három kijevi turista egyike a mentőautóban életét vesztette, egy ember súlyos, egy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A helyszínre kivonuló katasztrófavédelmi egység tagjai

kiemelték az áldozatokat a folyóból,

és átadták őket az időközben kiérkező mentőknek. Egy 54 éves nő életét nem sikerült megmenteni, két sérültet a rahói járási kórházba szállítottak. Egyikőjüket, aki csak könnyebben sérülést meg, az orvosi ellátást követően hazaengedték.

A halálos áldozatot követelő baleset ügyében nyomoz a rendőrség.

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője utasította pénteken a kistérségek vezetőit, hogy 24 órán belül szakemberek bevonásával ellenőrizzék az illetékességükbe tartozó összes híd állapotát.

Kárpátalja kormányzója kijelentette, hogy a helyi és a regionális költségvetésből is azonnal forrásokat kell biztosítani a hidak megfelelő állapotának biztosítására.

Kárpátalján legutóbb július 24-én történt hídomlás, akkor a Técsői járásban két gépjármű zuhant a Tarac folyóba, a katasztrófavédelmi szolgálat pontosított adatai szerint öt ember, köztük két gyerek szenvedett különböző súlyosságú sérüléseket.

Fotónk Kárpátalján készült.

Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×