Infostart.hu
eur:
367.17
usd:
316.59
bux:
148671.94
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Pixabay

Turisták százezreit érintő drasztikus döntést hozott Amszterdam

Részben a holland fővárosba látogatók túl magas száma miatt léptek - és nem ez az egyetlen változtatás.

A holland főváros központjában már nem köthetnek ki a tengerjáró hajómonstrumok. A döntés oka kettős: ezáltal szeretnék a városba látogató turisták számát limitálni, illetve céljuk a károsanyag-kibocsátás csökkentése is - írja a BBC.

Az IJ folyón, a város főpályaudvarának közelében található kikötőt ezért bezárják.

Amszterdam vezetése szerint a tengerjáró hajók fogadása ellentétes a helyi fenntarthatósági törekvésekkel - egyben ez a legfrissebb holland kezdeményezés, amely a tömegturizmus ellen igyekszik tenni.

A tengerjáró hajók a probléma szimbólumává váltak: évente több mint 100 ilyen hajó kötött ki korábban Amszterdamban. Az önkormányzat számításai szerint, idén közel 300 ezer turista tölt majd egy napot Amszterdamban tengeri hajóút keretében, további 500 ezren pedig folyami hajóúton keresztül látogatnak el a városba.

Amszterdam ígéretet tett, hogy évente 20 millió főre korlátozzák a látogatók számát.

A város vezetése igyekszik a főváros renoméját helyreállítani:

  • megtiltották az utcai kannabiszfogyasztást a piros lámpás negyedben,
  • tavasszal pedig kampányt indítottak, melyben a holland fővárosba legénybúcsú miatt utazni tervező fiatal briteket igyekeztek meggyőzni arról, hogy inkább másfelé vegyék útjukat.

A város saját hírnevének vált áldozatává: nem kis részben szabados légköre miatt látogatta évente 20 millió turista.

"A városközpontban kikötő tengerjáró hajók nem illenek Amszterdam azon törekvéséhez, hogy csökkentse a turisták számát" - mondta Ilana Rooderkerk, a liberális D66 párt tagja, amely a Munkáspárttal és a környezetvédőkkel együtt irányítja a várost.

Rooderkerk asszony nemrégiben "sáskajárásként" hivatkozott a körutazásokon részt vevő turistákra. Más amszterdami tisztviselők visszautasították ezt a fajta nyelvezetet. Femke Halsema polgármester azonban tavaly arra panaszkodott, hogy a körutazó turisták néhány órát töltenek a városban, nemzetközi láncok éttermeit keresik fel, nincs idejük múzeumot látogatni, így felemésztik a várost, de keveset tesznek érte.

A másik fő indok a nagy hajók eltávolítására az, hogy csökkentsék a légszennyezettséget Amszterdamban. Egy 2021-es tanulmány szerint egy nagy tengerjáró hajó egy nap alatt ugyanannyi nitrogén-oxidot termelt, mint 30 ezer teherautó.

Más, kisebb kikötők esetében is terveznek hasonló intézkedést, de konkrét lépésekre még nem került sor.

A város már bevezette a kikötőt használó tengeri sétahajók számának korlátozását, és folyamatban van egy vizsgálat a folyami sétahajók környezeti hatásairól is.

Ezzel egyidejűleg a fiatalok éjszakai szórakozását is szeretné megreformálni a város: használaton kívüli alagutakba és garázsokba irányítaná őket.

Címlapról ajánljuk

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×