Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Wagner zsoldos csapat. Forrás:Twitter/Giorgi Revishvili
Nyitókép: Forrás:Twitter/Giorgi Revishvili

Meglepő akcióra készülnek a Wagner zsoldosai Fehéroroszországban

Az orosz parlament védelmi bizottságának elnöke egészen elképesztő dolgot árult el.

Andrej Kartapolov az orosz állami televízió egyes csatornáján, egy vitaműsorban mondta el, mit keresnek Fehéroroszországban a Wagner zsoldosai. A nyilatkozó az orosz parlament védelmi bizottságának elnöke, egykori védelmiminiszter-helyettes, aki korábban a Nyugati Katonai Körzet parancsnoka is volt. A nyugalmazott vezérezredes ráadásul egy ideig még a Szíriába küldött orosz csapatok parancsnoki tisztét is ellátta, vagyis meglehetősen jól tájékozott, katonai kérdésekben igencsak jártas és az orosz legfelső vezetéshez közel álló politikus.

A tévéműsorban egyebek közt arról volt szó, mit is keresnek a Wagner zsoldosai Fehéroroszországban. A hivatalos közlés szerint az ottani hadsereg kiképzését segítik, de Kartapolov valami egészen mást is elárult. Méghozzá azt, hogy a Wagner katonái a Suwalki-folyosó lerohanására készülnek. Ez a 104 kilométer hosszú terület jelenleg Lengyelország és Litvánia határa, valamint a NATO egyetlen szárazföldi összeköttetése a három balti állammal.

Csakhogy ez választja el a Kalinyingrádi exklávét az Oroszországgal szoros szövetségben lévő Fehéroroszországtól is. A Szovjetunió felbomlása után Litvánia független állammá vált és Lettországgal, valamint Észtországgal együtt hamarosan csatlakozott a NATO-hoz. Kalinyingrád és környéke ezzel elszakadt az orosz anyaországtól.

A Suwalki-folyosó. Litvánia és Lengyelország között 104km hosszú határszakasz, amely egyúttal elválasztja az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrád körzetét Fehéroroszországtól. Forrás:Twitter/ Make Peace Now
A Suwalki-folyosó. Litvánia és Lengyelország között 104km hosszú határszakasz, amely egyúttal elválasztja az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrád körzetét Fehéroroszországtól. Forrás:Twitter/ Make Peace Now

Márpedig Moszkva számára ez a terület rendkívül fontos, hiszen itt állomásozik a balti-tengeri flotta jelentős része, valamint az azt támogató légierő, illetve 225 ezer katona és atomrobbanófejekkel felszerelt Iszkander rakéták. Svédország és Finnország NATO csatlakozása után a terület jelentősége még inkább felértékelődik, hiszen ezenkívül az oroszoknak már csak Szentpétervárnál és környékén van kijárása a Balti-tengerre.

NATO-szakértők szerint a Suwalki-folyosó nagyon nehezen védhető. Sík vidék, természetes akadályok nélkül és ráadásul nagyon keskeny is. Ha az oroszok két irányból, Kalinyingrád és Fehéroroszország felől egyszerre indulnának meg, szinte lehetetlen lenne megállítani őket.

Egy ilyen támadásnak pedig egyre nagyobb a veszélye, ugyanis Litvánia, az ukrajnai háborúra hivatkozva, lényegében lezárta az oroszok elől a Kalinyingrádba vezető szárazföldi összeköttetést.

Nyugati szakértők egybehangzó véleménye szerint a Wagner csoport az orosz hadsereg legütőképesebb egysége. Harcedzett, fegyelmezett katonák, akik képesek bármilyen áldozatra a győzelem érdekében. Ez a csapat most Fehéroroszországban állomásozik.

Andrej Kartapolov pedig a bejelentette: egy csapásmérő erő már készen áll arra, hogy pár óra alatt lerohanja ezt a kis folyosót. Majd még szó szerint ezt mondta: "Csendben, higgadtan, alaposan és finoman csináljuk."

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×