Infostart.hu
eur:
358.87
usd:
308.5
bux:
132735.86
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: Pexels.com

Utakat és épületeket mosott el az ár New York államban – videó

Az ítéletidőben legalább egy ember meghalt – közölték helyi tisztségviselők.

Az amerikai meteorológiai szolgálat villámárvizekre figyelmeztetett a térségben, és jelezte: egyes területeken akár 12–20 centiméter csapadék is hullhat.

A New York-i Hudson-völgyben egy harmincas éveiben járó nő megfulladt, miután elsodorta a víz, amikor megpróbálta elhagyni otthonát.

A villámár ereje sziklákat mozdított el, amelyek nekiütköztek a nő házának, és megrongálták a falát.

Helyi tisztségviselők szerint a vihar több tízmillió dolláros kárt okozott.

Kathy Hochul New York-i kormányzó a WCBS rádióadónak elmondta, hogy

többen eltűntek, és egy házat elmosott a víz.

A vihar haladási irányában élő lakosokat arra kérték, hogy ne induljanak útnak.

Hochul vasárnap rendkívüli állapotot hirdetett ki a New York városától mintegy 96 kilométerre északra fekvő Orange megyében, amelyet később Ontario megyére is kiterjesztett.

West Pointot, az amerikai katonai akadémiának otthont adó várost is elöntötte a víz. Helyi tisztségviselők attól tartanak, hogy károk keletkezhettek több történelmi épületben.

Az amerikai meteorológiai szolgálat villámárvizekre figyelmeztetett New York állam délkeleti részén, „életveszélyesnek” minősítve a helyzetet. Emellett figyelmeztetést adott ki New Jersey északkeleti részére.

A meteorológiai szolgálat szerint hétfőn New England nagy részén várható heves esőzés és áradás, és Vermontban, valamint New York északkeleti részén is sok csapadék hullhat. Vasárnap éjszaka New York városára is lecsaphat a vihar, amely villámárvizekhez vezethet – írta a meteorológiai szolgálat a Twitteren.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. Közben itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos költségvetési feszültség került elő három nagy állami projekt körül, Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte, újabb fejlemények érkeztek a METU-ügyben, valamint folytatódnak a vizsgálatok az azbesztszennyezés és a BYD szegedi beruházása körül. A Tisza-kormány emellett benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, amelyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer lebontását és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×