Infostart.hu
eur:
358.87
usd:
308.5
bux:
132735.86
2026. május 21. csütörtök Konstantin
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által 2022. november 19-én közreadott képen egy Hvaszong-17-es interkontinentális ballisztikus rakétát lőnek ki a phenjani nemzetközi repülőtérről 2022. november 18-án. Ezen a napon Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki Japán felé. Japán források szerint a rakéta körülbelül 210 kilométerre Hokkaido szigetétől csapódott be a tengerbe.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Phenjan: az amerikai provokáció nukleáris konfliktushoz vezethet

Az észak-koreai nukleáris fejlesztések elleni határozott fellépést sürgette hétfőn Jun Szok Jol dél-koreai elnök, nem sokkal a NATO vilniusi csúcstalálkozója előtt.

Meg kell mutatni, hogy a nemzetközi közösség szándéka, hogy megakadályozza Észak-Korea atomfegyverhez jutását erősebb, mint Phenjan nukleáris fejlesztések iránti eltökéltsége – szögezte le hétfőn az AP hírügynökségnek adott interjújában Jun Szok Jol, aki a tervek szerint részt vesz a NATO kedden kezdődő, két napra tervezett vilniusi csúcstalálkozóján.

A sajtónak adott írásbeli nyilatkozatában az államfő elmondta, a csúcson szorgalmazni fogja a nemzetközi összefogást „Észak-Koreai törvénytelen cselekedetei ellen”, hozzátéve, hogy a NATO és Szöul közötti új megállapodás 11 területen tesz lehetővé együttműködést, beleértve a kiberbiztonságot is.

„A béke akkor a legbiztosabb, ha erős hatalom és elrettentés áll mögötte. Az Észak-Korea elleni szigorú nemzetközi szankciókkal meg lehet előzni (Phenjan) nukleáris fejlesztéseit és rakétaprogramját” – fogalmazott az elnök aláhúzva, hogy a litván fővárosban Joe Biden amerikai elnökkel és Kisida Fumio japán miniszterelnökkel is egyeztet majd.

„Ahogy az Európában történő események jelentős hatással bírnak az indiai- és csendes-óceáni térségre, úgy az indiai- és csendes-óceáni térségben zajló események is erőteljesen kihatnak európai országokra” – tette hozzá. Kiemelte:

az ukrajnai háború megmutatta, hogy egyetlen térség biztonsági válsága is globális hatással bírhat.

Jun Szok Jolt japán, ausztrál és új-zélandi vezetőkkel együtt hívták meg a csúcstalálkozóra.

Mindeközben hétfőn Phenjan azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy amerikai gépek sértették meg az észak-koreai légteret, a kommunista ország védelmi tárcájának szóvivője a KCNA észak-koreai állami hírügynökségnek pedig kiemelte, „az amerikai provokáció” csak közelebb viszi a Koreai-félszigetet a nukleáris konfliktushoz. Hozzátette:

Phenjan „visszafogja magát”, de a légterét megsértő gépeket le fogják lőni.

A KCNA közleményében emellett nukleáris zsarolásnak nevezik azon washingtoni tervet, mely stratégiai nukleáris felszerelést küldene a térségbe, kiemelve: „ha bármi történne”, azért egyedül az Egyesült Államok viseli a felelősséget.

Dél-Korea és az amerikai hadsereg idén már több közös hadgyakorlatot rendezett a félszigetnél, júniusban pedig a dél-koreai Puszanba érkezett az Egyesült Államok egy nukleáris meghajtású tengeralattjárója is.

Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. Közben itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos költségvetési feszültség került elő három nagy állami projekt körül, Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte, újabb fejlemények érkeztek a METU-ügyben, valamint folytatódnak a vizsgálatok az azbesztszennyezés és a BYD szegedi beruházása körül. A Tisza-kormány emellett benyújtotta első alkotmánymódosító javaslatait is, amelyek a miniszterelnöki mandátum 8 évre korlátozását, a kekva-rendszer lebontását és a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését célozzák. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×