Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Titanic roncsainál, 4000 méteres mélységben szerencsétlenül járt Titan mélytengeri búvárhajó roncsát emelik partra a Horizon Arctic hajó fedélzetéről a kanadai parti őrség mólójánál, az Új-Fundland szigetén fekvő St. John kikötőjében 2023. június 28-án. A Titan öt utasa életét vesztette.
Nyitókép: MTI/AP/The Canadian Press/Paul Daly

"Félek, megöli magát és másokat" - egy alkalmazott évekkel ezelőtt megjósolta a Titan tragédiáját

A Titant üzemeltető OceanGate egy volt dolgozója, David Lochridge egy másik, a céget szintén elhagyó volt kollégájának írta meg e-mailben aggodalmát.

A Titan a múlt hónapban roppant össze a tenger mélyén, a balesetben az OceanGate vezérigazgatója, Stockton Rush mellett négy utas halt meg.

"Nem akarok vészmadárnak tűnni, de félek, megöli magát és másokat is az egója növelésére folytatott hadjáratban"

- fogalmazott a The New Yorker szerint a férfi a levélben.

Lochridge 2015-ben alvállalkozója volt a cégnek, majd 2018-2018 közt alkalmazottja. Távozását követően pereskedni kezdett a céggel, indoklása szerint azért bocsátották el, mert jelezte biztonsági aggályait a Titannel kapcsolatosan.

"Elég vagánynak tartom magam, ha veszélyes dolgokról van szó, de az a tengeralattjáró egy baleset garanciája, ami idővel biztosan be fog következni. A világ minden pénzéért sem merülnék le ezzel a valamivel" - írta a CNN szerint Rob McCallumnak, aki azért keveredett vitába a céggel, mert az nem akarta tanúsíttatni a tengeralattjárót.

McCallum, aki búvároktatóként expedíciókat vezetett a Titanichoz, 2018-ban figyelmeztette Rush-t a Titan biztonságával kapcsolatban, és közölte a vezérigazgatóval, hogy veszélybe sodorja magát és ügyfeleit.

A mini-tengeralattjáró körülbelül 1 óra 45 percen át merült a Titanic roncsainak irányába, amikor június 18-án elvesztette a kapcsolatot az anyahajóval. Néhány nappal később megerősítették, hogy a szénszálból és titánból készült, körülbelül kisbusz méretű jármű a mélyben összeroppant.

A fedélzeten öt ember tartózkodott: a vezérigazgató Stockton Rush, Hamish Harding brit üzletember, Paul-Henri Nargeolet francia búvár, Shahzada Dawood pakisztáni származású milliárdos és 19 éves fia, Suleman.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×