Infostart.hu
eur:
379.54
usd:
321.62
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Ukrán csapatok rakétákat lőnek ki a kelet-ukrajnai Popasznajában 2022. április 26-án.
Nyitókép: MTI/EPA

Brit rakétaszállítás: a nyugatnak kockázatos, az ukránoknak létkérdés

Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense kérdésünkre elmondta: nem lesz egyszerű eljuttatni az eszközöket Ukrajnába, és a folyamatos rakétautánpótlás biztosítása is kérdéses.

Az Egyesült Királyság is küld nagy hatótávolságú rakétarendszereket Ukrajnának – jelentette be a brit védelmi miniszter.

„ Az M142-es azt a 6 rakétáját körülbelül 2 másodperc alatt kilövi, az M270-es, amit a britek szállítanak, a 12-t körülbelül 4-5 másodperc alatt kilövi. Ahhoz, hogy hatásosak legyenek ezek a rendszerek, több ezer rakétát kell leszállítani. Ez nem egyszerű logisztikai feladat, ráadásul az oroszok meg kifejezetten vadásznak a nyugati ukrán határok felől beérkező kamionokra és mindenféle szállítóeszközre, mert nagy valószínűséggel fegyver van rajtuk” – mutatott rá Kaiser Ferenc. Összefoglalva hozzátette, hogy

az eszközök leszállítása és az utánpótlás biztosítása is nagy feladatnak ígérkezik. Annak lehetőségét sem zárta ki, hogy ezen eszközök egy része orosz harci zsákmányként végezheti.

Vagyis nyugati részről van kockázata a dolognak, de az ukránoknak ez nagyon fontos, hogy elvegyék az orosz tüzérségnek azt az érzését, hogy büntetlenül lőhetik az ukrán városokat. Kaiser Ferenc úgy látja, hogy ezt relatíve kevés eszközzel is el lehet érni.

Vlagyimir Putyin várható reakcióival kapcsolatban óvatosan fogalmazna – mondta a szakértő felidézve, hogy tavaly ő maga sem gondolta volna, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács egyik állandó tagja megtámadna egy demokratikusan megválasztott, legitim kormány által vezetett európai országot. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy észérv nemigen szól amellett, hogy Oroszország bővítse ellenségeinek körét.

„Oroszország nem akarhatja eszkalálni háborút, mert igazából semmit nem nyerne vele – mondta Kaiser Ferenc. – Ukrajna megtehetné, de Ukrajnának a nyugati államok sokszor mondták, hogy »úgysem fogunk beszállni a háborúba mellettetek«, esélytelen, atomfegyverrel rendelkező országok nem háborúznak. Pont emiatt egyébként az oroszok se akarhatják, hogy ez egy NATO elleni nagy háborúvá alakuljon. Nyilván

a szájkarate meglesz,

tehát mind orosz, mind NATO oldalon lesz egy-két csípős nyilatkozat, de jelen információk, jelen állás szerint Oroszország nem szándékozik konfliktusban résztvevő államok körét kibővíteni, mert bőven elég dolga van Ukrajnával is.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×