Amikor az euró az utcára került, más elvet követtek a fémpénzek, és mást a bankjegyek megalkotásakor. Az euróérmék esetében az „aprópénzek” formája, nagysága, és anyaga (összetétele), egységes lett, miként minden érme értékét jelző oldal (1 euró, 2 euró, 50 cent stb.) azonos terv szerint készült. A hátoldal esetében azonban már teret engedtek bizonyos nemzetállami megjelenésnek is: minden euróövezeti tagország maga dönthetett arról, hogy a rá eső darabszám mértékéig az euróérmék hátoldalára milyen ábra kerüljön.

Ezekből lehet tudni, hogy a hátán hárfát ábrázoló 1 eurós érme „ír euró”, míg a Mozart portréját mutató érme osztrák.

A nagyobb értékű bankjegyeknél azonban már csak közös dizájn érvényesülhetett. Ennek megtervezésére külön pályázatot írtak ki, amit végül 1996-ban az osztrák Robert Kalina nyert meg, aki akkoriban is az Osztrák Nemzeti Bank bankjegy-tervezője volt.

A győztes pályázótól

azt várták, hogy minden bankó képe európaiak számára könnyen értelmezhető, ismert motívumot mutasson, anélkül, hogy bármely elemében konkrét tagországhoz, néphez, kultúrához lehetne köthető,

(kerülendő annak akár csak felületes látszatát), hogy adott bankjegyek igazából az EU-valamely konkrét tagországának a pénze elsősorban),

A pályázat elvben nem zárta ki emberi alakok vagy arcok ábrázolását sem, de csak abban az esetben, ha nem konkrét személyt mutatnak vele.

Kalina végül úgy döntött, hogy az európai építészet sok évezredes történetének kulturális örökségére támaszkodik, és különböző korszakokat szimbolizáló hidakat, átjárókat, boltíveket, ajtókat, ablakokat helyezett el bankókon, oly módon ábrázolva őket, hogy azok motívumukban mindenki számára ismerősek, de egyetlen ténylegesen létező hídhoz vagy boltívhez sem köthetőek.

Mivel a választott építészeti elemek további „üzenetet” is igyekeztek közvetíteni – a híd például az összekapcsolás, az ablak és ajtó a nyitottság szimbólumaiként –, az igényesen kidolgozott bankókép elnyerte a pályabizottság tetszését, és Kalina az EU első közös pénzének a tervezője lett.

Az általa megálmodott jeleket az 5 euróstól a 500 eurósig különböző euróbankjegyekhez használták, amelyekből

az euró indulásakor összesen 14 és félmilliárd darab került forgalomba.

Ma már az euróbankók száma ennek több mint duplája, igaz, az euróövezeti tagok száma is időközben az induló tizenegyről tizenkilencre nőtt.

Idővel azonban az is kiderült, hogy miközben az eredeti szándék azon része, hogy senki ne érezzen konkrét országot adott bankjegyek mögött, megvalósult, kisebb is az emberek kötődése a bankókhoz.

Aligha tudná bárki is felidézni, hogy melyik bankjegyen milyen ábra van, ami konkrét személyek esetében többnyire általános.

Éppen ezért a kibocsájtó EKB most elhatározta, hogy újraterveztetik az euróbankókat, elviekben nem kizárva létező személyek portréinak az alkalmazását sem. „Húsz év használat után megérett az idő arra, hogy a közös bankjegyek megjelenése jobban kapcsolódjanak az európaiakhoz” – idézte ennek kapcsán Christine Lagarde EKB-elnököt témának szentelt cikkében a brüsszeli Euractiv.

A frankfurti bank már arról is döntött, hogy egy 19 fős – valamennyi eurótagot képviselő – szakértői testület fog majd választani a leendő pályamunkák között, amelyekről a mai tervek szerint 2024-ben mondanak ítéletet.

A brüsszeli portál egyúttal megszólaltatta az eddig tervező – ma már nyugdíjas – osztrák pénzgrafikust, Kalinát is, aki szerint a fő kérdés továbbra is az lesz, vajon

megérett-e a már tolerancia más országok személyeit nemzeti valután elfogadni?

Szerinte továbbra is fennáll az országok közötti " féltékenység" veszélye. Kivételt talán híresebb zenészek – mint Beethoven vagy Mozart – jelenthetnek, akik alkotásai mára már általánosan ismertté váltak. Amiben az is benne van, hogy konkrét nemzetek történelméhez kötődő politikusoknál, közéleti személyeknél az euróbankjegyes szereplésre egyelőre még valószínűleg nem érett meg az idő.