Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Emberek beszélgetnek egy újra kinyitott jeruzsálemi étterem teraszán 2021. március 9-én. Izraelben már ötmillió ember megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, és majdnem négymillió a második adagot is, így az izraeli kormány március 7-én elkezdte a járványügyi korlátozások enyhítését.
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Jön a harmadik oltás Izraelben

A Pfizer gyorsabb teljesíti a következő szállítását az országba.

Izraelben felvehetik a harmadik, emlékeztető oltást azok a betegek, akiknek sérült az immunrendszere, például szervátültetés miatt – jelentette a helyi közszolgálati rádió.

Nicán Horovic egészségügyi miniszter a rádiónak adott interjúban elmondta, hogy egyelőre csak az immunhiányos betegek újraoltását tervezik, de

vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető adagot.

Naftali Bennett miniszterelnök a kormány ülésén közölte, hogy sikeres tárgyalásokat folytatott a Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalattal. Előrehozzák augusztus elejére a koronavírus elleni vakcinák következő szállítmányát, így folyamatos maradhat az oltakozás a szavatosságát július végén elvesztő korábbi szállítmány után is.

"Mindenkinek jut oltás, fiataloknak és időseknek. Mindenki menjen, és oltassa be magát! – mondta. – Aki beoltatja magát, az gondoskodik önmagáról és a nagyszüleiről, és lehetővé teszi Izrael számára, hogy továbbra is a régi rendben haladjanak a dolgok, zárlatok nélkül."

Az országos védettség erősítése érdekében, a korábbi változatoknál mintegy negyven százalékkal fertőzőbb delta vírusmutáció feltartóztatására, az utóbbi hetekben tömegesen oltották Izraelben a 12-15 éves korosztályt. Horovic arról számolt be a rádióban, hogy mintegy kétszázezren jelentek meg közülük az oltóhelyeken.

A 10 és 20 év közöttieknek

  • 39,7 százaléka már egyszer,
  • 28,4 százaléka már kétszer

kapott a vakcinából az egészségügyi minisztérium napi jelentése szerint.

A koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó kabinet előző ülésén elrendelte két tanulmány készítését a fél évvel ezelőtt beadott vakcinák hatékonyságának felmérésére, és ezek eredményei alapján fognak dönteni a harmadik oltás esetleges beadásáról a már kétszer oltottak számára.

A harmadik oltás azért került az érdeklődés homlokterébe, mert a mintegy három hete elkezdődött negyedik, a delta mutáns okozta járványhullámban az új fertőzöttek fele korábban be lett oltva. A védőoltással rendelkezők közül csak nagyon kevés embernél alakultak ki súlyos, kórházi kezelést indokló tünetek.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 729 178, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 61,61 százaléka. A pandémia megjelenése óta 846 083 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6438-an haltak meg Izraelben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×