A CDU idén választott elnöke, aki néhány hét óta immár formálisan is a CDU/CSU pártszövetség kancellárjelöltje a szeptemberben esedékes német parlamenti választásokon, a héten tartotta első átfogó külpolitikai programismertetőjét. Az online előadást nem kis részt eleve a külvilágnak és csak másodrészt a német belpolitikánk szánták, tekintettel arra, hogy a német választási kampány homlokterében amúgy is elsősorban a belső történések állnak majd.

A Laschet által kiemelt témák kapcsán a nemzetközi sajtó reakciója az volt, hogy a kereszténydemokrata politikus külpolitikai prioritásai láthatóan szinte mindenben a folyamatosságot,

az eddigi merkeli külpolitikai vonal folytatását vetítik előre,

legyen bár szó a transzatlanti kapcsolatok fontosságáról, az orosz és kínai viszonylatban a pragmatikus kapcsolattartás hangsúlyozásáról vagy az EU integráció melletti elköteleződésről.

Prioritás az EU-integráció erősítése

Az utóbbi kapcsán a CDU/CSU kancellárjelöltje úgy jellemezte a most útnak induló 750 milliárd eurós helyreállítási alapot, mint ami „gigantikus ugrást” jelent az uniós ügyek menedzselésében. Egyúttal hitet tett az uniós integráció erősítése mellett, és kilátásba helyezte, hogy kancellárként erőteljes partnere kíván lenni Emmanuel Macron francia elnöknek az által tett kezdeményezések felkarolásában.

Megfigyelők megjegyzik, hogy Laschet talán ezen az egy ponton tért el Markel politikájának értékelésétől, midőn a korábbi években többször felvetette, hogy a kancellárnak aktívabb partnernek kellett volna lennie a macroni francia EU-politikával.

Abban viszont már nagyon határozottan a Merkel-vonal folytatását képviselte, hogy amikor felmerült, vajon a helyreállítási alap közösségi hitelből történő finanszírozásában jövőre nézve is tartós új eszközt lát-e – ahogy ő fogalmazott, támogatná-e, hogy hosszú távon intézményesüljön a hiteltartozások közösségiesítése –, a válasza egyértelmű nem volt.

Egyfajta újító kezdeményezőként lépett fel ugyanakkor az EU közös külpolitikájának jövőbeni formálásában. Úgy vélte,

hasznos volna, ha kialakulna az EU-országok egy „magcsoportja”,

amelyik kész és képes együtt haladni egy közös európai uniós külpolitikai kurzus formálásában. Szerinte e csoport működéséhez a német-francia Aacheni Megállapodásban rögzített célok és értékek adhatnák a kiinduló pontot, és kiterjedne katonai, védelmi, biztonságpolitikai vetületekre is.

A magyar külpolitika "problémává vált"

Laschet egyúttal nem tartotta kizártnak, éppen a „magcsoport” haladásának a biztosítására is, hogy az EU-döntéshozásban a külpolitikai ügyek kapcsán is át lehetne térni a többségi szavazási rendszerre. Ennek kapcsán utalt a közelmúltbeli EU-külpolitikai vitákban többször is megtapasztalt magyar különvéleményre, amit sajtójelentések szerint olyan „viselkedésként” jellemzett, mint amely „az európai külpolitika egyik központi problémájává” vált.

Mindenesetre „Európának képesnek kell lennie globális fellépésre” – szögezte le, és ennek jegyében tett elkötelezett ígéretet a hatékony német részvételre az Észak-Atlanti Szövetségben is, amelynél egyetértően beszélt a védelmi kiadások GDP 2 százalékát kitevő hányadának a megcélzásáról.

A transzatlanti kapcsolatok erősítését önmagában is kulcskérdésként tárgyalta, ami szakértők szerint egyébként már a korábbi állásfoglalásaiban is visszatérő elem volt. Laschet ennek szellemében igazából még a Trump-elnökség idején is tartózkodott az amerikai kormány látványos elítélésétől, amiben szemlélete amúgy szintén egyezett Angela Merkel kancelláréval.

„Európa helye az Egyesült Államok és Kanada mellett van”

– szögezte le mostani beszédében is, hangsúlyozva, hogy „a transzatlanti kapcsolatok megújítása” kiemelt jelentőséggel bír. Hozzátette, hogy ebbe a kereskedelmi kapcsolatok újjáépítése és kibővítése mellett – törekedve a szabadkereskedelmi viszony minél szélesebb körű megteremtésére – a közös klíma- és külpolitikát is beleértette.

Az utóbbi vonatkozásában egyúttal „új kapcsolatendszer” megteremtését szorgalmazta Nagy-Britanniával is, „beleértve a biztonságpolitikai vonatkozásokat is”.

Kína partner és versenytárs

Kiemelt figyelem követte, hogy Laschet miként definiálja a leendő német külpolitikát a sokak szemében leginkább vitatottnak tekintett orosz és kínai relációban, de igazi meglepetéssel itt sem szolgált. Kínát – Merkelhez hasonlóan – „partnerként és versenytársként” jellemezte, amellyel a gazdasági együttműködés „nagy jelentőséggel bír” Németország számára. Nem vitatta ugyanakkor, hogy „emberi jogi és társadalmi kérdések megítélésében” „különbségek” is fennálnak a két ország között.

Ez a kettősség amúgy érdekesen előjött, midőn a közelmúltban aláírt EU–Kína átfogó befektetési megállapodás kapcsán egyfelől annak ratifikálását támogatta – szavai szerint kancellárként maga is e mellett lesz majd –, másfelől viszont

elítélően szólt Peking által márciusban elrendelt szankciós döntésekről,

amelynek részeként európai uniós képviselőket is büntetőlistára helyeztek. (Ez arra válaszul történt, hogy az EU négy kínai kormányzati személyiséget beutazási tilalommal sújtott az ujgurokat ért atrocitások miatt).

Laschet szerint „ha partnerek akarunk lenni, akkor kölcsönös tiszteletet is kell mutatni egymás iránt”, miért is e vonatkozásban „elmozdulást” szeretne látni a kínai oldalon. Elemzések mindezt úgy értelmezték, mint annak a jelét, hogy rövid távon a CDU/CSU kancellárjelöltje sem lát kivetnivalót abban, ha az Európai Parlament felfüggeszti a megállapodás ratifikálást addig, amíg képviselői kínai tilalmi listán vannak.

Pragmatikus kapcsolatokat Moszkvával

A kereszténydemokrata hitvallása amúgy a téren következetesen kitartott azon vonal mellett, amelyet már a pártelnökségért folyó kampány idején is hangoztatott. Mint akkor fogalmazott, a politikai dialógus akkor is létezett a Nyugat és a Szovjetunió között, amikor az utóbbi társadalmi modellje gyökeresen eltért az előbbiétől. Persze, a kereskedelmi kapcsolat elkerülhetetlenné teszi az emberi jogi helyzetről az eszmecserét – ez is fennállt a kétpólusú világban is –, de maga a kereskedelem létjogosultsága nem kizárólag ezen alapul.

„Olyan nincs, hogy csak azokkal kereskedünk, akik hozzánk hasonló társadalmi modellt követnek”

– mutatott rá, és ismét csak idézte a „szovjet időket”, amikor Németország teljes olajellátása a szovjet eladáson alapult.

Oroszország fontos szereplője a világpolitikai folyamatoknak, és fontos, hogy párbeszédben legyünk vele – tette hozzá már januárban is Laschet, és lényegében ennek jegyében vélte úgy mostani beszédében is, hogy „pragmatikusan” kell a német–orosz kapcsolatokhoz viszonyulni. Fontosnak érezte hozzátenni ugyanakkor, ahol persze Moszkva netán nemzetközi szabályokat sért meg, ott emlékeztetni kell őt ezekre a szabályokra, amivel sokak szerint a krími terület elcsatolása kapcsán képviselt európai álláspontra utalt.

Összességében kancellárrá válva „egy centit sem változtatna” Berlin Oroszország-politikáján a jelenlegi vonalhoz képest, és ebbe – mint kiderült – az Északi Áramlat vezeték megépítésének a befejezését is beleértette, hangoztatva, hogy ez utóbbi egyszerűen egy „kereskedelmi projekt”.

Meglehet a haszna

A beszéd kapcsán született lapelemzések úgy vélik, hogy bár az első ránézésre kelthet olyan benyomást, hogy Laschet híján van újításnak és eredetiségnek, valójában – választási szempontból – az elhangzottaknak megvan az értelmük, midőn jól érzékelhetően megkülönbözteti a CDU/CSU-politikát a fentiek kapcsán sok tekintetben radikális módosításokat sem kizáró zöldpárti állásponthoz képest.

Ami mögött sokak szerint annak felismerése áll, hogy bár felmérések szerint a megkérdezettek többsége vonzóbb kancellárjelöltnek találja a zöldek választottját, Annalena Baerbockot, ám ugyanez a többség a napi politikában többnyire a folyamatosság híve a radikális irányváltások helyett, ami viszont parlamenti választáson az utóbbi vonalat képviselő pártok felé billentheti a mérleget.