Újabb nyugat-európai miniszterelnök került az elmúlt hetekben – ezúttal, ha nem is korrupciót, de szabálysértést, vagy legalábbis etikátlanságot vélelmező – vádak kereszttüzébe. Éppen a napokban tárgyalta a nemzetközi sajtó José Socrates korábbi portugál miniszterelnök pénzmosási és okirathamisítási ügyét.
Most a brit sajtó slágertémája a Cameron-ügy, jóllehet, a portugál kormányfőhöz hasonló törvénysértésről itt a jelek szerint nem volt szó,
de kétségbe vonható befolyásgyakorlásról esetleg igen.
Cameron 2016-ig volt Nagy-Britannia konzervatív párti miniszterelnöke, majd azt követően, hogy az általa kiírt EU-tagsági népszavazáson – a kormány bennmaradás-párti kampánya ellenére – a szavazók többsége az Európai Unióból való kilépésre voksolt, a második kormányfői ciklusát alig egy éve megkezdő politikus benyújtotta lemondását.
A volt miniszterelnök ezt követően 2018-től vállalt tanácsadói és kijárói munkát a Greensill Capitol nevű pénzügyi szolgáltató cégnél, amelynek alapítója – Lex Greensill – Cameron kormányfősége idején tanácsadóként is dolgozott a miniszterelnöki kabinet mellett.
Ugyanez a Greensill – egy ausztrál milliárdos, aki 2011-ben, azaz nem sokkal Cameron kormányfővé válása után alapította brit és ausztrál lábon álló cégét – az idén március elején fizetésképtelenséget volt kénytelen bejelenteni, és csődvédelmet kért.
Előzőleg Cameron több brit kormánytagot – köztük Rishi Sunak pénzügyminisztert – közvetlenül, de informálisan, azaz nem a hivatalos megkeresési csatornán, hanem például privát SMS-ekben megkeresett annak érdekében, hogy Greensill hozzáférhessen bizonyos kormányzati támogatási forrásokhoz. Ez utóbbiakat a járványhelyzet kompenzálására hozták létre, és meghatározott kritériumok szerint juthatnak hozzá a válság miatt nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő vállalatok és vállalkozások.
Lapjelentések szerint a Cameron által szorgalmazott támogatási formát végül a cég nem érte el, de egy másik alapból részesült 10 millió font (közpénznek számító) juttatásban.
Az eddigi vizsgálat annyit megállapított, hogy az eset során Cameron szigorúan véve a kijárási tevékenységre vonatkozó törvényt valószínűleg nem sértette meg. Nagy-Britanniában két év várakozást ír a jogszabály magas szintű kormányzati posztot betöltött személyek számára, mielőtt lobbista jellegű tevékenységbe kezdenének, és ezt Cameron a Greensillhez szerződve már éppen kitöltötte.
Az is rendben volt, hogy a volt kormányfő nem magánemberként, hanem – jóllehet, informális csatornát használva – a Greensill nevében keresett meg kormánytagokat, amelynek akkor már formálisan az alkalmazottja volt.
Ami sokaknál kiverte a biztosítékot, az maga a tény volt, hogy bár a válság brit földön is cégek tízezreit hozta nehéz helyzetbe, ám közülük távolról sem tud mindenki elegendő kormányzati támogatáshoz jutni, miközben itt egy alig néhány éve lemondott miniszterelnök közbenjárására láthatóan mégis csurranhatott konkrét cégnek valamennyi. Aminek fényében az említett informális megkeresési forma is sokak véleménye szerint jelentőséggel bírhat.
Az ügyet értelemszerűen főként az ellenzéki brit sajtó tartja most már jó ideje napirenden, és mintegy ennek folyamányaként született meg hétfőn Londonban a kormányzati bejelentés, hogy egy különbizottság fogja kivizsgálni Cameronnak az ügyben játszott pontos szerepét.
Arról egyelőre megoszlanak a vélemények, vajon mindez csupán egy konzervatív párti kormányzati „fedőeljárás” kíván-e lenni, amivel módot adhatnak a volt tory miniszterelnök végső és teljes körű tisztázására, avagy idővel átcsúszhat formálisabb jogi eljárásba is. A formálisan egyelőre láthatóan felmentést adó lobbitörvény kapcsán mindenesetre hétfőn Gordon Brown, egykori munkáspárti miniszterelnök (korábban pénzügyminiszter) már felvetette annak szükségét, hogy a kétéves kivárási időt legalább öt évre meg kellene hosszabbítani.