Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Kormányellenes tüntetők petárdát dobnak a rohamrendőrök felé Bejrútban 2020. augusztus 10-én, hat nappal a libanoni főváros kikötői negyedében történt kettős robbanás után. Bejrútban 2700 tonna, a kikötőben évek óta tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe, legalább hatezren megsérültek és háromszázezer ember otthona vált lakhatatlanná.
Nyitókép: MTI/AP/Bilal Huszein

A kormány lemondása után sem csitulnak az indulatok Bejrútban

Több mint negyven ember megsérült a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban hétfő este a libanoni fővárosban, többen kórházba kerültek.

Hétfőn ismét nagy tömeg gyűlt össze a libanoni főváros központjában. Az embereket fellelkesítette az, hogy lemondott a Haszan Diáb miniszterelnök vezette kormány a múlt kedden történt robbanás miatt. A résztvevők a főváros egyik központi terére igyekeztek, hogy bejussanak és elfoglalják a törvényhozás épületét. Az ellenzék vezetői ugyanis a kormány távozását követően azzal álltak elő, hogy

oszlassák fel a parlamentet, és tartsanak előrehozott választásokat az országban.

Azt is követelték, hogy induljon nemzetközi vizsgálat a kikötői robbanás ügyében, amelyben augusztus negyedikén, több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel. Legkevesebb 160 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.

Mint kiderült, az illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit annak érdekében, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

Egy aktivista azt mondta, hogy a hatóságok a lehető legkönnyebb megoldást választották a miniszterelnök menesztésével, most majd új kormányt alakítanak ahelyett, hogy gyökeres reformokat hajtanának végre.

Azt akarják elérni, hogy a korrupcióba süllyedt teljes politikai osztály távozzon.

A Lebanon Debate című híroldal hétfő este azt írta, a kormány távozásának egyik oka az volt, hogy a testületen belül sem volt egyetértés a nemzetközi szakértők bevonásáról a kikötői robbanás vizsgálatába. A hírportál szerint az elmúlt napokban a kormány által létrehívott különleges bizottság nem jutott semmilyen eredményre a történtek feltárásában. Korábban Mohammed Fahmi belügyminiszter még azt mondta, nem szükséges, hogy Libanon külföldi szakértőket vonjon be a vizsgálatokba, mert a történtek kivizsgálásához elegendő a helyi nyomozói és igazságügyi szervek szakértelme.

A pusztító bejrúti robbanásról és annak következényeiről az Infostart összes cikkét elolvashatja ITT.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×